A harmadik felvonás az eddig megszokottakhoz képest jóval mélyebbre ment, hangulatában pedig sokkal komorabb lett. Persze, megvan a remek dinamika, a szereplők szokásos bénázása az akciók során, illetve a védjegyértékű humoros egysorosok se hiányoznak (mondjuk, ebből most kevesebb van), és bár eddig is voltak kifejezetten könnyfakasztó részek, ezúttal tényleg a komolyabb hangvétel határozza meg a film egészét.
James Gunn, aki fiatalabb kori, kényes témákkal (pedofília, nemi erőszak) humorizáló tweetjei miatt annak ellenére kényszerült távozni a Disney-től, hogy ezekért őszintén bocsánatot kért, majd ezt követően a DC-nél találta meg számításait, A galaxis őrzői harmadik, trilógiazáró részére mégis visszatért az egeres céghez. Ebben persze nem csak üzleti és kreatív megfontolások voltak (a nagysikerű első két részt forgatókönyvíróként és rendezőként is maga jegyzi), hanem az is, hogy a rajongók mellett a szereplők is egytől egyig kiálltak Gunn mellett, és petícióban kérték az alkotó visszahelyezését. Ami végül meg is történt, igaz, ez a visszatérés csak A galaxis őrzői-filmekre szólt (különkiadás és a 3. rész). Gunn ugyanis mindenképpen szerette volna lezárni, befejezni a furcsa kis banda sztoriját, egyúttal pedig elmesélni Mordály történetét.
Mindenekelőtt idézzük fel nagy vonalakban, hogyan is jutottak el szereplőink oda, ahol a 3. rész kezdetén találjuk őket. Az első két rész még a Nagy Elcsettintés előtt játszódott, amely epizódok szerves részét képezték az MCU többi sztorijának, még akkor is, ha az őrzők nem voltak kifejezetten becsatornázva a fősodorba. A galaxis őrzői második részében úgy hagytuk magukra hőseinket, hogy Quill (Chris Pratt) ráeszmélt, lényegében mindig is volt apja Yondu (Michael Rooker) személyében, Nebula (Karen Gillan) kibékült Gomorával (Zoë Saldana) és Thanos (Josh Brolin) levadászására indult, Mordály pedig rájött, hogy például Yonduval mennyi közös vonásuk volt. Aztán jött a Bosszúállók: Végtelen háború és a Végjáték, amely filmekben Thanos feláldozta Gomorát, Mordály és Nebula kivételével pedig minden őrző elcsettintődött. Mindez természetesen teljesen megborította a szedett-vedett kis családot. És ezen az sem változtatott, hogy végül mindenki visszatért, és miután Gomora múltbeli énje segítségére volt a jelenbeli Nebulának, ő is szépen ebben az időben maradt. Azonban a csapattal közös élmények és Gomora saját személyiségformáló változásai konkrétan odavesztek a feláldozott Gomorával, vagyis Quill szerelme valóban örökre meghalt. Azt A galaxis őrzői - Ünnepi különkiadásból tudjuk, hogy Thanos legyőzése után a csapat megvette és épp igyekszik otthonná formálni a Tudásteret, és bár a különkiadásban úgy tűnt, minden és mindenki happy, az aktuális filmből inkább az derül ki, hogy valahogy egyik kedvencünk sincs a helyén.
Szóval látszólag ott vesszük fel a fonalat, ahol az Ünnepi különkiadásban elhagytuk, ám a harmadik felvonás hangulatában egyáltalán nem követi az eddigi részeket. Ezzel együtt egy igazán felemelő és komplex alkotással van dolgunk, ám aki a korábbi részek könnyedségét várja, lehetséges, hogy picit csalódni fog. A film 159 perce bőven teret enged a szereplők kibontakozásának (pl. Quill szerelmi bánatának, Gomora „családra találásnak”, Mantis és Drax útkeresésének stb.), és a jelenbeli események apropóján, azokkal párhuzamosan, követhetjük végig Mordály múltjának eseményeit is. A harmadik rész főgonoszát, az Evolúció Mestere (Chukwudi Iwuji) névre hallgató, istenkomplexusban szenvedő tudóst is ebből a visszaemlékezésből ismerjük meg, aki ugyan nem világuralmi álmokat dédelget, csupán annyi a kattanása, hogy létre szeretné hozni a tökéletes társadalmat, a tökéletes egyedekkel. Nos, hogy mi a tökéletes, az meg ugye szubjektív, arról nem is beszélve, hogy mindennek ára van. Hogy mindez miként kapcsolódik Mordályhoz, természetesen a filmből kiderül, ahogy az is, milyen sötét és fájdalmas emlékeket őriz a saját eredetével most végre szembenéző mosómedvénk.
A Marvel-filmekben az alkotók alapvetően törekedni szoktak arra, hogy az egyes daraboknak legyen tartalmi üzenete, ezt amúgy jobbára sikerül is teljesíteni, de az is jellemző, hogy a legtöbb MCU-filmben a mondanivalót a látványorgia lényegében maga alá temeti. A galaxis őrzői-filmek többek között azért is unikálisak, mert a hangsúlyelhelyezés éppen fordítva működik, és nincs ez másképp a harmadik felvonásban sem. Gunn ugyanis a látványelemeket nem egy szcéna vagy összecsapás grandiózusságának megteremtésére használja, hanem arra, hogy esetleg stílusossá tegyen egy jelenetet (pl. a 2. rész nyilas-zenés kiszabadulás-jelenete) vagy megtámasszon egy adott karaktert (pl. Grut vagy Mordály figurája). Jobbára a díszletek sem CGI-jal szoktak A galaxis őrzői - filmekben készülni, hanem fizikailag kerülnek megépítésre. Mindehhez még hozzájön a kiváló filmritmus, a vizuális humor és természetesen az első osztályú zeneválasztások. Mindez együttesen szolgálja a történetmesélést, a látvány itt soha nem önmagáért való.
A zenehasználatra muszáj kitérnem, hiszen amellett, hogy a filmek hangulatát, alaphangját az első résztől kezdve lényegében ezek a válogatott számok adták meg, a diegetikus (a zene forrása a filmben található) és nondiegetikus (a zene a forrása nem a filmen belül van) zenehasználat folyamatos váltogatásával a rendező további rétegeket is hozzáadott a filmekhez. Vagyis nem csak hangulatfestésre használja Gunn ezeket a számokat, hanem konkrét funkcióval is felruházza őket. Egyértelműen szimbolikusak, ha Quill és az édesanyja közötti kapcsolatra gondolunk (az Egós résznél mindez újabb értelmezési lehetőséggel bővül), de egészen konkrétak, amikor a szereplők betesznek egy számot mondjuk egy bevetés aláfestéseként (pl. 2. rész eleji főcím-jelenet), de ezek a zenék pszichológiai mutatóként is szolgálnak, ha például arról van szó, ki hajlandó önfeledten táncolni és ki nem, vagy éppen kinek mit jelent egy-egy dal (pl. Mordály). Hogy csak néhány példát említsünk. Különösen érdekes ez a harmadik epizódban, ahol természetesen az újabbak mellett visszaköszön egy korábbi kedvenc is, amely ezúttal két karakter közötti kapcsolatot hivatott felidézni. Nosztalgikusan megható jelenet. Vagyis Gunn egyszerre használja ragasztóként a zenéket, amelyekkel összeköti a három filmet, miközben egyfajta meta jelentéssel is felruházza őket. Az ötlet zseniális, a megvalósítás tűpontos. Az Ünnepi különkiadásban ehhez még hozzáadja az élő zenét is, persze, karikírozott formában és határozottan túltolva, de hát az egész rész egy nagy geg, így tökéletesen belefér a nagy egészbe.
A galaxis őrzői-filmekben mindig is fontos szerepet kapott a család és az összetartozás kérdése. A kis család lényegében az első részben úgy jött létre, hogy adott volt öt kissé besérült egyed – oké, Grutról túl sokat nem tudunk -, akiket a szükség és a számítás hozott össze, és akik később úgy döntöttek – hiszen, mindegyikükbe szorult némi jóérzés –, hogy az életük árán is megpróbálják megmenteni a Xandar nevű bolygót – mint utóbb kiderül, a teljes univerzumot – Ronan pusztításától. A kaland során pedig ráébrednek, hogy életükben először vannak olyanok mellett, akikre igazán számíthatnak, hogy nincsenek egyedül. Aztán a folytatásban csatlakoznak hozzájuk további „családtagok” is. A galaxis őrzői-filmekben az a nagyszerű, hogy bár mindig is voltak bennük nehéz témák (szülőhalál, család- és fajirtás, kísérletek élőlényeken, élőlényekkel, családon belüli szeretet-gyűlölet stb.), hangulatuk mégis könnyed és humoros tudott maradni, miközben a komolyabb témák sem veszítettek súlyukból. Bevallom, nekem éppen ezért a harmadik rész első nézésre majdhogynem csalódás volt. Sajnáltam, hogy túl komolyra sikerült a film, hiányoltam az eddig megszokott könnyedséget, a több humort. De maradt bennem némi hiányérzet is, például Nebula kapcsán, mert úgy éreztem, nála elindítottak egy érzelmi szálat, amit aztán nem fejeztek be. Talán majd egy másik moziban, esetleg sorozatban. Azonban minél többet gondolkodtam a filmen, annál világosabbá vált számomra, hogy tulajdonképpen megfelelő lezárást kapott A galaxis őrzői. A többi MCU-filmben is törekedtek rá, hogy legyen súlya az alkotásoknak, a karakterek egydimenzós voltát pont a változásaik és döntéseik súlya okán sikerült elkerülni, a cselekmény szintjén pedig a fájdalmas veszteségekkel érték el ugyanezt. A galaxis őrzői-filmek esetében ezt még azzal is megtoldotta Gunn, hogy ezek alapvetően karakterközpontú alkotások, ahol a fókuszban a szereplők közötti (jelenbeli és múltbeli) kapcsolatok állnak. Hőseink esendőbbnek, sérülékenyebbnek, néha konkrétan bénábbnak, és pont ezért hétköznapibbnak is hatnak, mint a többi Marvel-karakter. Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy ők is változhatnak, mint az átlagemberek, ez normális, sőt, hogy szintet lépnek, kvázi felnőnek, a saját útjukat járják, tulajdonképpen elvárás is. Csak éppen minden jó, ami véget ér, átalakul, kicsit fájdalmas is, legalábbis filmnézőként megélve. Főleg, hogy a 3. rész személyében kaptunk egy igazán komor alkotást, aminek a végén úgy állt helyre a világ rendje, hogy közben minden megváltozott. Nincs sem katarzis, sem emelkedettség, de túláradó jókedv sem. És bár megvannak a kötelezően nyitva hagyott, esetleges folytatást is feltételezhető sztoriszálak, összességében James Gunn szépen lezárta A galaxis őrzői trilógiáját.
A galaxis őrzői: 3. rész (12)
Guardians of the Galaxy Vol. 3
premier: 2023. május 04.
játékidő: 159 perc
Rendező: James Gunn
Szereplők: Chris Pratt,Zoe Saldana,Dave Bautista,Karen Gillan,Pom Klementieff,Vin Diesel,Bradley Cooper,Sean Gunn,Chukwudi Iwuji,Will Poulter,Maria Bakalova
Magyarországon forgalmazza a Forum Hungary
