Danileszk Rita
Jacques Audiard rendező és Thomas Bidegain forgatókönyvíró (A próféta, Rozsda és csont) újabb közös munkája, a Dheepan- Egy menekült története az idei Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma díjat. Az ismét komoly témát boncolgató alkotás nem szokványos módon közelít a menekültkérdéshez, továbbá rávilágít arra is, élhetünk a világon bárhol, meg kell vívnunk a saját harcainkat – akár fegyverrel a kézben is…
Három idegen ember, akik egy famíliának adják ki magukat. Eddig annyira nem is szokatlan a történet, csak éppen ez a 3 ember egy halott család személyazonosságát ölti magára, és a polgárháború sújtotta Srí Lankáról menekül – jobb híján Franciaországba. Először a férfi, Dheepan (Jesuthasan Antonythasan) kap gondnoki állást egy gettószerű lakótelepen, majd ugyanitt álfelesége, Yalini (Kalieaswari Srinivasan) is munkába állhat bejárónőként egy idős úrnál. A múlt súlya és az új környezet azonban nem csak a magát 9 évesnek kiadó kislányt, Illayaalt (Claudine Vinasithamby) viseli meg, hanem a felnőtteket is. Meg kell szokniuk egymást, megtanulni egy új nyelvet, megismerni az ottani szokásokat, ráadásul kiderül, hogy Yalini háziurának fia a helyi maffiavezér, akinek a bokáján ugyan nyomkövető van, de ez nem akadályozza meg üzelmei folytatásában, vagy abban, hogy helyi maffiaháborút robbantson ki. A problémák azonban akkor kezdődnek igazán, amikor Dheepan „családja” is belekeveredik egy lövöldözésbe. Dheepanról kiderül ugyanis, hogy a tamil lázadás egyik vezetője volt, képzett katona, és ha úgy hozza a szükség, számára sem okoz gondot harctérré változtatni a lakótelep utcáit…
A Dheepan c. film azonban nem csupán ennyiről szól. Hiszen ebben az alkotásban, ahogy a rendező és forgatókönyvíró korábbi munkáiban már láthattuk, a cselekmény mögött mindig húzódik egy mélyebb tartalom is. Egy olyan furcsa lelki kapcsolatokat ábrázoló vetület, mely általában az alkotás végére kristályosodik ki, pontosabban a nézőnek újra kell gondolnia az egészet ahhoz, hogy ráismerjen ezekre a tartalmakra.
A filmben a külső és belső történések ismét nagyon lassan, de egy percig sem unalmasan bontakoznak ki a néző szeme előtt. Bővelkedik emberi, emlékezetes, letaglózó, szép, néhol humoros jelenetekben. Briliáns megoldás, amikor Yalini és a maffiafőnök elmondja a másiknak a saját titkát – de mindketten a saját nyelvükön. Vagy ugyanebben a jelenetben, amikor Yalini fejbillegtetése szóba kerül, és bár nem értenek egymásból egy kukkot sem, mégis „megbeszélik”, hogy ez mit is jelent. Tetszett, amikor Yalini és Dheepan arról beszél, hogy a nő mennyi eurót fog keresni bejárónőkét. Hihetetlen vagyonnak tűnik ez a saját otthoni pénzükhöz képest, és Dheepannak rá kell szólnia a nőre, hogy ne mutassa ki döbbenetét. Gyönyörű és rendkívül beszédes az a jelenet, amikor Dheepan elbúcsúzik a valódi családjától, akikre már csupán egy fénykép emlékezteti őt. Ezt a fényképet aranyozott keretbe foglalja, majd ráilleszt egy kis ablakot, amit aztán becsuk. Az a jelenet pedig a nem hivalkodó, mégis humoros epizódok egyike, amikor Yalini azt ecseteli Dheepannak, hogy nem azért nem érti a franciákat, mert nem ismeri a nyelvet, hanem azért, mert Dheepannak egészen egyszerűen nincs humorérzéke. A drámai és mindennapos eseményeket ábrázoló jelenetek olyan kiváló arányérzékkel váltogatják egymást, hogy a néző érdeklődése egy pillanatig sem lankad, hol mosolygunk, hol megdöbbenünk, vagy éppen izgulunk. A színészek egytől egyig kiválóak, de számomra mégsem a Dheepant alakító Jesuthasan Antonythasan , hanem a Yalinit játszó Kalieaswari Srinivasan volt emlékezetes. Olyan rendkívül széles színészi skálán mozog, amit véleményem szerint csak a legnagyobbak tudnak. Ez azért is érdekes, mert ha jól tudom, ez volt az első mozgókép, amiben szerepelt. Sok arcát ismerjük meg a filmben: a céltudatos túlélőét, a félénk szerelmesét, a tanácstalan asszonyét, aki nem tudja, vagy inkább nem akarja tudni, hogy kell szeretni egy kislányt. Ellentmondásos karakter: hol nagyon szépnek, hol viszont rendkívül taszítónak találjuk. Kalieaswari Srinivasan valódi jelenléttel bír a filmben, olyannyira, hogy rögtön az első jelenet után az jutott eszembe, hogy ugyan Dheepan a címszereplő, de én inkább ennek a nőnek a történetére lennék kíváncsi. Végül is nem csalódtam.
A cím amúgy elgondolkodtatott. Először is azért (és e tekintetben a magyar címkiegészítés sajnos nem túl szerencsés), mert film legalább annyira szól tehát Yalini-ről, mint Dheepanról, és arról a furcsa kapcsolatról, titokról, ami hármójukat összeköti. Ráadásul menekültségük itt inkább csak egy tényszerű jellemző, az alkotás nem annak társadalmi aspektusaival foglalkozik. Másodszor pedig azért, mert a „Dheepan” az a név, amit férfi „ellop” a halott családapától, amikor annak átveszi a személyazonosságát. Ezt a talán új életet, új kezdetet jelképező nevet választani címnek igen jó döntés, hiszen éppen ettől a pillanattól kezdve követjük a férfi sorsát, bár, mint említettem kicsit csalás is, hiszen nem Dheepan a film egyedüli főszereplője.
A forgatókönyv a karakterábrázolás, az érdekesen bonyolított cselekmény, vagy a jól felépített jelenetek szempontjából mindenképp emlékezetessé teszi az alkotást, bár Bidegain munkáit ismerve (hamarosan debütál első rendezésével is, a Cowboyok c. filmmel), talán mondhatjuk, hogy ez már szinte megszokott. Igaz, ha kukacoskodni szeretnék, azért találunk egy-két vadhajtást is a filmben. Például a Dheepan múltjából felbukkanó volt katonai vezető szála sem megindokolva, sem kibontva nincs, maximum annyival gazdagítja a történetet, hogy megtudjuk, Dheepan kulcsember volt a felkelésnél. Illetve a film utolsó, angliai jelenete az, ahol talán kissé kilóg a lóláb a film egészéhez képest, de igazából még megbocsátható is lenne, hiszen ez a lezárás többféle értelmezési lehetőséget is enged. Nem feltétlenül tudjuk/kell eldönteni, hogy ez valamelyik szereplő képzeletének idillikus elképzelése vagy a túlzottan idealisztikusra sikerült realitás. Mindenképpen egy pozitív élményű véggel távozunk a moziból.
Továbbá amit mindenképpen pozitív előjellel emelnék ki, az a nagyon is ötletes fényképezés. A főcím önmagában is megérne egy misét a néző vizuális értelmezését becsapó fényjátékkal, akárcsak azok a képek, amikor egy elefánt (?) fejének részletein időzik el a kamera, és aminek a felismerése szintén időbe telik. Főleg mivel teljesen váratlanul, első ránézésre oda nem illő helyekre vágja be a rendező, és kifejezetten sokáig tartja ki.
Összességében elmondhatom, hogy egy igen jól sikerült alkotással van dolgunk, mely bár komoly témát jár körül és kemény helyzeteket ábrázol, teszi ezt mégis a lehető legközvetlenebb, legemberibb módon. Úgy, hogy a néző biztosan sok gondolattal a fejében áll fel székéből, és vizuális memóriájában még jódarabig élni fog ennek a műnek számos filmkockája.
A Dheepan – Egy menekült története c. film hivatalos bemutatójának időpontja: 2015. okt. 29.
Angol feliratos YouTube-előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=0qB8_Q9oTuw
A budapesti Toldi moziban október 23–24-én rendezendő Audiard-maraton keretében megtekinthető lesz a Dheepan mellett a rendező 3 másik filmje is: A számat figyeld, Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont
