Jó könyvből ritkán készül jó filmadaptáció. Ha mégis, és az véletlenül nem amerikai, akkor gyorsan jön a hollywoodi verzió. Esetünkben 8 évvel később. A kérdés azonban mindig az, hogy miért van szükség remake-re? Tudnak-e újat mondani, vagy csak az elődöt másolni, esetleg felhígítani azt? Az ember, akit Ottónak hívnak esetében azonban szerencsére pozitív irányba billen a mérleg. Ami elsősorban Tom Hanks érdeme.
Otto (Tom Hanks) szabálykövető férfi, néha bizony kényszeresen az. Ezt a lakóparki szomszédai is nap, mint nap megtapasztalják. Meg azt is, hogy mennyire mogorva, néha kifejezetten barátságtalan ember. De nem rosszindulatú. Nem, kicsit sem az. Ám, hogy miért vált ilyenné, annak oka van, amit a szomszédai pontosan tudnak. Ezért többnyire el is engedik a fülük mellett a kellemetlenkedéseit. Azonban minden megváltozik Otto körül, amikor a lakóparkba beköltözik egy új család, ami épp bővülő félben van: a két kislány mellé épp a harmadik gyermeküket várják. Bár Otto nem az a barátkozós fajta, a nagyon is közvetlen Marisol (Mariana Treviño) nem hagy neki más lehetőséget. Otto aztán nem hogy eredeti tervét nem tudja végigvinni, ráadásul még valami változásféle is elindul benne, akár fel van rá készülve, akár nem…
Az ember, akit Ottónak hívnak esetében elkerülhetetlen az összehasonlítás a svéd filmelőddel, hiszen nem csupán könyv- és filmsikerről van szó, hanem egy olyan alkotásról, amit két kategóriában is Oscar-díjra jelöltek (2015). Ezekből az egyik a legjobb idegennyelvű filmé volt, nem véletlenül. A két film azonban, a szinte azonos cselekményleírás ellenére, szerencsére mégis másról szól, pontosabban, a hangsúlyok tevődnek máshová. A svéd film tényleg, és minden tekintetben Ove egész életéről szól. Visszaemlékezésekből ismerjük meg gyermek és fiatalkorát, apjához, majd feleségéhez fűződő viszonyát, de azt is, milyen tragédiák és nehézségek kísérték végig életét, amitől olyan emberré vált, amilyennek a filmbeli első benyomásaink alapján megismerjük. A jelenben pedig végigkísérjük, hogyan találja meg a hangot új szomszédasszonyával, annak családjával, egy-két régi szomszéddal és egy kóbor, de Ovéhoz nagyon is ragaszkodó macskával. Nagyjából azonos filmidőt „töltünk” Ove múltjában, mint jelenében, mert mindkét színtér egyszerre hangsúlyos.
Ezzel szemben Otto esete más. Az amerikai verzió főhőse is pont ugyanazokon megy keresztül, mint svéd alteregója, de Otto jelene dominánsabb, mint a múltja. Az amerikai változat nem kívánja a szükségesnél részletesebben bemutatni Otto múltját, így nem véltetlen, hogy ezen belül csupán egy témára fokuszálunk. A hangsúly inkább a jelenen van, azon a változáson, amin Otto keresztülmegy, illetve, hogy hogyan és miért tud lassan felfedezni olyan dolgokat is az életében, amelyek addig hiányoztak. Nem az elvesztett személy helyett, hanem teljesen más szinteken. A jelenidejű cselekmény az amerikai verzióban sokkal nagyobb teret kap, mint a múltbeli. A két film hangsúlyeltolódása talán a lezárásban érhető tetten leginkább: a svéd filmben a kör bezárul, Ove áhított kívánsága teljesül, ezzel szemben Otto világa kinyílik (ezt a végefőcím alatt látjuk teljességében). Emiatt már önmagában is érdekes az amerikai verzió, de amiért ennek a filmnek mindenképpen el kellett készülnie, az Tom Hanks alakítása.
Hankset rengeteg filmben és szerepben láttuk már. Ez az alakítása talán nyomokban emlékeztet Forrest Gumpéra, de más árnyalatokkal a színészi játékban. Nem véltetlen, hogy relatíve sok a közeli képkivágás, muszáj látnunk arcának és tekintetének mikrorezdüléseit. Épp ezért nem véletlen az sem, hogy idősebb énje kapja a nagyobb játékidőt, még akkor is, ha amúgy Otto fiatal énjét Hanks 26 éves fia, Truman alakítja. Érdekességként jegyzem meg, hogy Hankséknek családi szinten lehetett fontos ennek a filmnek a megszületése, ugyanis Tom Hanks mellett a felesége, Rita Wilson is a film egyik producere volt. Vagyis Hanks ezt a szerepet mindenképpen el akarta játszani, és nem lőtt mellé! A svéd eredetiben Ove és az őt alakító színész, Rolf Lassgård azonos életkorúak voltak (1955-ben születtek) és Tom Hanks esetében csak egy év a differencia (a színész 1956-os születésű). Ezzel együtt mindkét esetben a koránál idősebbnek tűnő embert szerettek volna megformálni, Ove esetében a maszkmesterek (ezért kapta a film a másik Oscar-jelölését) gondoskodtak erről, Otto esetében pedig maga a színész, aki láthatóan sokat fogyott a szerep kedvéért. Az már csak plusz adalék, hogy a filmvégi fotókon, ha jobban megnézzük, az is látható, ahogy Ottónk egyre idősebb és soványabb lesz (ezt feltételezhetően nem valódi fogyással oldották meg). Apróságnak tűnik, mégis milyen sokat képes hozzátenni a karakter, a cselekmény hitelességéhez! A CGI segítségével visszafiatalított Tom Hanks ezzel szemben eléggé illúzióromboló, de szerencsére ilyet csak egy jelenetben kapunk. Bár meggyőződésem, hogy Otto története azért elevenedett meg amerikai közegben, hogy ezt a szerepet Tom Hanks eljátszhassa, a szomszédasszonyt, Marisolt megformáló Mariana Treviño alakítása sem halványodik el Hanksé mellett. Mondjuk, Marisol karaktere hálás szerep, amiben Treviño igazán lubickol is.
Az ember, akit Ottónak hívnak tipikusan az a sztori, ami bármilyen kulturális környezetbe átültethető, lokalizálható, mert a történet univerzális. Mivel a készítők okosan nyúltak az alapanyaghoz, a könyvhöz, ráadásul rendelkezésükre állt a Tom Hanksnek nevezett csodaszínész is, így inkább beszélhetünk egy új adaptációról, mintsem remake-ről. Ez pedig egy olyan indok, ami miatt Az ember, akit Ottónak hívnak mindenképp megtekintésre ajánlott!
AZ EMBER, AKIT OTTÓNAK HÍVNAK
A MAN CALLED OTTO
Premier: 2023.01.12.
Játékidő: 126 perc
Főszereplők: Tom Hanks, Maria Treviño, Kailey Hyman, Rachel Keller. Zene: Thomas Newman. Operatőr: Matthias Koenigswieser. Látvány: Barbara Ling
Írta: Frederik Bacan, Hannes Holm, David Magee
Rendezte: Marc Forster
Magyarországon forgalmazza az InterCom
