Mivel a Renfield alkotói nyíltan megnevezték azokat a forrásokat, amelyekből a 2023-ban bemutatott filmhez inspirálódtak, úgy gondoltam, érdemes közelebbről is megvizsgálni, milyen utat is járt be Drakula gróf alakja Stoker könyvétől a filmvászon eme 2023-as darabjáig. Nem csak izgalmas tényekre, de érdekes összefüggésekre is bukkantam…

1. Az ír származású Bram Stoker Drakula című regényét 1897-ben publikálták először. A könyvet szerkezete miatt levélregényként tartják számon, mivel a cselekmény levelezésekből, naplóbejegyzésekből és újsághírekből áll össze. Stoker újságíróként is dolgozott egykor, így ez a forma nyilván kézre állt neki.

Bram Stoker

2. A gótikus horrorregényként is emlegetett művet Stoker állítólag egy Vámbéry Árminnal, a neves magyar keletkutató tudóssal történt találkozása ihlette, amikor Vámbéry mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Țepeș Drăculea legendájáról. Ezt a feltevést később Elizabeth Miller professzor (Stoker-kutató, a Drakula regény eredetét és hatásait is vizsgálta) cáfolta, mivel nem talált semmiféle utalást erre vonatkozóan Stoker jegyzeteiben.

3. A Drakula eredeti, 541 oldalas kéziratát elveszettnek hitték, pontosabban a létezéséről sem tudtak, amíg az 1980-as évek elején meg nem találták egy pennsylvaniai pajtában kallódó hagyatékban. A gépelt lapokból álló, sok javítást tartalmazó kézirat címlapjára kézzel írták rá:  "THE UN-DEAD", a szerző neve alatta pedig Bram Stoker volt. Ezt a kéziratot a Microsoft társalapítója, Paul Allen vásárolta meg, és alaposan megvizsgálva az derült ki, hogy az általunk eddig ismert, 1897-ben megjelent Drakula-történet csak a szöveg 102. oldalán kezdődik, az előtte lévő oldalakon egy előzményként szolgáló történet és számos szerzői feljegyzés található. Ezen „előzményregényből” született a Dracul  c. könyv (magyarul az Agave adta ki 2018-ban), amelynek szerzőpárosa Dacre Stoker  (Bram Stoker leszármazottja és hagyatékának a kezelője) és J.D. Barker (A negyedik majom című könyv szerzője) voltak.

4. Ugorjunk még kicsit vissza az időben, egészen pontosan az 1922-es évre. Ekkor mutatták be ugyanis a német expresszionista film egyik legnagyobb hatású alkotását, a Nosferatut, melyet Friedrich Wilhelm Murnau rendezett. Stoker özvegye és hagyatékának akkori kezelője, Florence Balcombe azonban nem hogy nem adta el a jogokat a német filmkészítőknek, a Nosferatu létezéséről is csupán egy névtelen levélbeli jóakarójának köszönhetően értesült.

5. Bár a német verzióban megváltoztatták a szereplők nevét, némiképp a cselekményt és a film végét is, a párhuzamok letagadhatatlanok voltak a Drakula és a Nosferatu között, így az özvegy pert indított a Prana Film német produkciós cég ellen, aki e per egy pontján csődöt jelentett, hogy ne kelljen fizetnie. A helyzeten nem javított, hogy az angol nyelvterületeken vetített verziókban a Drakula könyv szereplőinek a nevét használták, amelyek ugye eltértek a némettől.

6. A per egészen 1925-ig elhúzódott, végül az özvegy javára döntött a bíróság. A szerzői jogok megsértése miatt Florence követelése dühödt és kompromisszummentes volt: nemcsak pénzügyi kártérítést követelt, hanem azt is, hogy a negatívot és a film összes kópiáját (a filmet valójában soha nem látta) azonnal semmisítsék meg, ami meg is történt.  Az ítélet ellenére a film másolt kópiái az 1920-as évek végén szerencsére ismét felbukkantak, de ezek nem tartalmazták például az eredeti feliratokat. Vagyis úgy tűnt, az eredeti verzió végleg elveszett, bár egyes híresztelések szerint egy nagyon rossz állapotban lévő kópia mégiscsak létezik, és a restaurátorok ebből próbálják reprodukálni az 1922-es eredeti verziót.

7. Murnau Nosferatu című filmjének köszönhetjük azt a popkulturális elemet, amely azóta a vámpíros történetek hagyományaiba beépült, miszerint a napfény halálos  a vámpírok számára. De más szempontból is hivatkozási alap az 1922-es alkotás. Werner Herzog filmrendező, aki Nosferatu: Az éjszaka fantomja címmel elkészítette a film remake-jét Klaus Kinskivel a címszerepben 1979-ben, kijelentette, hogy Murnau alkotása a valaha készült legnagyobb német film. 2000-ben pedig megszületett A vámpír árnyéka c. amerikai alkotás (rendező: E. Elias Merhige), amely az 1922-es némafilmen alapszik. Pontosabban a film készítése köré szövi fiktív cselekményét, ami azon a városi legendán alapszik, hogy a Nosferatut megszemélyesítő színész, Max Schreck valóban vámpír volt. Schreck szerepében Willem Dafoe-t láthatjuk…

8. Bár a Nosferatu esete nagy vihart kavart, a Drakula 9 évvel a német film megjelenése után immár teljesen jogszerűen teljesedhetett ki ismét a filmvásznon – igaz, tökéletesen más megközelítésben. Az özvegy először a színpadi jogokat adta el egy ír drámaírónak (Hamilton Deane-nek), aki 1924-ben színpadra is állította a művet, majd egy amerikai producernek, Horace Liverightnak, aki 1927-ben mutatta be a darabot a Broadwayn.  Az amerikai produkció rendkívül sikeres lett, több mint 500 előadást ért meg és további 2 évig turnéztak vele az Államokban. A Drakula színpadi verziója minden addigi rekordot megdöntött, ám az özvegynek itt sem sikerült minden járandóságot megkapnia, ráadásul Liveright hamarosan meg is halt. Viszont ennek az amerikai előadásnak volt a címszereplője Lugosi Béla, akit a nagy sikerre való tekintettel a Universal fel is kért az 1931-ben debütáló film, a Drakula főszerepére (rendező: Tod Browning). Ez volt Lugosi első angol nyelvű filmje, és a többi, ahogy mondani szokták, már történelem… (Még akkor is, ha hazánk fiának később nem alakult túl szerencsésen sem a karrierje, sem az élete.)

9. 1958-ban érkezett a következő, az utókor számára ikonikussá vált Drakula-mozi, ezúttal Nagy Britanniából. Ez volt az angol Hammer Horror filmstúdió sorozatának első darabja, Drakula szerepében Christopher Lee-t, Van Helsing szerepében pedig Peter Cushingot (a Star Wars-filmek Tarkin kormányzóját) láthatjuk. Ebben a verzióban igencsak megkurtították, leegyszerűsítették az eredeti alapanyagot, több karaktert, például Renfieldet is egyszerűen kihagyták a sztoriból. Ezzel együtt a siker nem maradt el, és az angol Drakula további 8 folytatást ért meg (bár nem mindegyikben szerepel Lee és/vagy Cushing).  Egy 2017-es felmérés szerint (a Time Out magazin végezte) ez a Drakula minden idők 65. legjobb brit filmje. Az USA-ban a filmet átkeresztelték Horror of Dracula-ra, hogy elkerüljék az 1931-es filmmel való összetévesztést, főként, hogy ezt is a Universal forgalmazta az Államokban.

10. Az Empire magazin minden idők 7. legjobb horrorfilmes karakterének sorolta Christopher Lee Drakula-alakítását, nem véletlenül. Több szempontból is újszerű volt mind a karakter, mind pedig a megjelenítés, amivel ismét bővült a későbbi vámpírábrázolások repertoárja. Lee Drakulája nem csupán vonzó megjelenésű volt, hanem kifejezetten erotikus kisugárzású, dinamikusan mozgó, ellentétben az addig árnyékkánt suhanó vámpír-alakokkal. Itt jelent meg először az agyar, a vörös szem és a mély dekoltázs. A főcímben, pontosabban a főcímre csöpögő vér pedig ikonikussá vált.

11. Felsorolni is nehéz, Drakula története ezután mennyi feldolgozást, folytatást kapott, hányféle alkotás ihletője lett. Ám nem csak impozáns szereplőgárdája (Gary Oldman, Winona Ryder, Keanu Reeves, Anthony Hopkins stb.) miatt tekinthető ismét mérföldkőnek az 1992-es, Francis Ford Coppola (Nicolas Cage nagybátyja) által rendezett Drakula, hanem mert ez volt talán az első, amelyik tudatosan nyúlt vissza, idézte meg a filmes elődöket. Nem csak Murnau Nosferatujából merített (pl. az árnyékhasználatot), de a dán filmrendező Carl Theodor Dreyer Vámpír (1932) című alkotásából is – ami nem Drakula-mozi! Az összefonódás mégis tetten érhető. Dreyer a szintén ír szerző, Joseph Sheridan Le Fanu In a Glass Darkly (magyarul: Fogadó ​a Repülő Sárkányhoz) című kötetének két novelláját vette alapul filmjéhez, mely kötet 1872-ben jelent meg, és ihletőforrásként szolgált Stroker Drakulájához is – legalábbis ha lehet hinni a szóbeszédnek. Illetve Dreyer valószínűleg látta az 1927-ben bemutatott és Amerikán végigturnézó Drakula színpadi verzióját is, majd ezt követően készítette el saját moziját. Az 1992-es Drakula számos elemét, pl. a szereplők előtt a falakon átvonuló árnyékokat, betegágyban fekvő Lucy jeleneteit, de a film elején elhangzó jellegzetes csellószólamot is részben Dreyer filmje ihlette.

12. Bár nem mindegyik Drakula-film készült a Universal égisze alatt, a stúdió múltjában mégis fontos szerepet játszik a vérszívó gróf alakja. Így nem véletlen, hogy most úgy gondolták, ideje elővenni és merőben más megközelítésből ismét feltálalni az ismert sztorit a nagyérdeműnek. Chris McKay rendezőnek támadt az az ötlete, hogy helyezzék bele az új Draculát és Renfieldet a klasszikus Universal-féle horrormozik világába, méghozzá Browning fekete-fehér Drakulájába. Ezt persze könnyen megtehették, hiszen az 1931-es verzió is a Universal égisze alatt készült, így nem volt gond a jogokkal. „Fel kellett vázolnunk kapcsolatuk hátterét, én pedig az eredeti Draculát és Lugosi Bélát akartam megidézni – magyarázza egy interjúban McKay. – Hiszen hősünk és Dracula viszonyát mi más tudná hatásosabban megvilágítani, mint az 1931-es filmben ábrázolt kapcsolatuk? Sokkal többet forgattunk ehhez a jelenethez, mint amennyi végül belefért a filmbe. Nicolas Cage és Nicholas Hoult majdnem a dialógus teljes szövegét előadták, ami Lugosi és Dwight Frye első találkozásakor elhangzott. A színészek és a trükkcsapat elképesztő alapossággal idézték fel a klasszikus Dracula feledhetetlen pillanatait.”

13. A Renfield című film azonban bőven tovább megy annál, mintsem hogy csak ihletőforrásként tekintsen a könyvre vagy a filmes elődökre. Stoker könyvéből csupán két szereplőt emeltek át az alkotók: Drakulát és a könyvben mellékszereplő, bogarakat és rovarokat előszeretettel fogyasztó, megigézett, épp ezért bomlott elméjűnek titulált Renfieldet. A főszereplőnek megtett Renfield rovarevését meghagyták, sőt plusz funkciót is kapott ez a cselekedet. Bár a bogarak többnyire gumicukorból készültek, állítólag volt tényleg élő egyed is, amit Hoult nem éppen jóízűen, de elfogyasztott.

+1 Nicolas Cage 1989-ben egyszer már kapcsolatba került a vámpír-témával A vámpír csókja című filmjében, de valószínűleg most nem ez volt a fő ihletforrása Drakula megformálásakor. Saját bevallása szerint merített Max Schreck, Lugosi, Lee és Gary Oldman alakításaiból is. Ha megnézzük a Renfield egyes jeleneteiben a mozdulatait, az öltözködését, a kéz és fejtartását, a mimikáját, észrevehetjük, éppen kit idéz.  De gyorsan tegyük is hozzá, hogy ezek a hommage-pillanatok csupán emelik a Drakula szerepében lubickoló színész sokszínű, izgalmas és megfelelő mértékben eltúlzott alakítását, amelynek köszönhetően nagy valószínűséggel már most elérte, hogy a híres Drakulák sorában ő a következő mérföldkő!