Film-Virage Kulturális Egyesület

viragelogo-szovegbelul.png

Facebook oldaldoboz

A rosszkor elsütött rossz poénok művészete – Joker filmkritika

2019.10.16. 17:28 Silenzio

Szalóki László

 

Todd Phillips, a szánalmas szociális viselkedésre apelláló vígjátékok (Másnaposok-trilógia, Terhes társaság, Cool Túra) iparosának Joker-eredettörténete éppúgy meglepte a szakmát, mint tavaly Peter Farelly díjesővel jutalmazott Zöld könyve, ráadásul még nagyobb váltás. Phillips merőben más műfajban próbálta ki magát, ha egyáltalán műfaji film a Joker. A Velencében Arany Oroszlánnal jutalmazott film az év nagy meglepetése, amit a direktor 2016-os, Haverok fegyverben című filmjének stílusváltása sem jelzett előre. Todd Phillips ezek szerint olyan, mint maga Joker, bármi kitelik tőle. Szinte bármi. Kritika következik, amely elemző mivolta ellenére igyekszik spoilermentes lenni.

Ki a frász az az Arthur Fleck?

A film már az első percekben meglepett, ugyanis az 1972 és 1990 közt létezett Warner Communications múltidéző logójával kezdődött, és nélkülözte a DC Comics inzertet, mintha csak el akarna határolódni a „cinematic universe-ek” világától, amit aláhúzott az egyszerre banális és brutális kezdő képsor alatt felcsendülő Jimmy Durante-dal, a Smile ironikus alkalmazása, a hivalkodóan hatalmas főcímmel szinte groteszkké téve a látottakat. Még meglepőbb, hogy ezt a mellbevágó hatást a film a játékidő végéig képes fenntartani.

 

killing-joke_1.jpeg

 

Pedig a Joker fölösleges vállalkozásnak tűnt, noha a bemutatása kapóra jött az idén 80. születésnapját ünneplő Batman miatt. Bill Finger és Bob Kane 1940-ben megalkotott karaktere nem kiáltott fiktív biopicért, ugyanis a céltalan őrület és a kiszámíthatatlan sárm akkor működik a legjobban, ha eredetét és motivációit balladai homály vagy önellentmondások fedik, mint A sötét lovagban. Az idén visszavonult Alan Moore Gyilkos tréfa című füzete viszonylag koherens, és az idei filmet is inspiráló eredettörténetet tartalmaz, de a cselekmény végén kiderül, hogy Joker csapongó memóriája gonosz játékot űz, mindig máshogy emlékszik arra a bizonyos „egyetlen rossz napra”, amikor elszakadt nála a cérna. Nincs kidolgozott eredettörténete, számtalan nem kanonizált történetvariáns él a köztudatban, a legfontosabb közös pont a Burton-filmben is jelenlévő vegyi üst, amibe belezuhant.

Címkék: superman comics képregényfilm christian bale tim burton robert de niro joaquin phoenix christopher nolan todd phillips DC Batman Joker

Szólj hozzá!

Anya csak egy van - Luca Guadagnino: Sóhajok (Suspiria, 2018)

2018.12.13. 12:00 Silenzio

Szalóki László

 

dakota-johnson-suspiria.jpg

 

Dario Argento az 1977-es Sóhajok c. filmjével eltávolodott a giallóknak is hívott misztikus krimiktől, szürreális, atavisztikus képeivel, álom- és meseszerű logikájával megágyazott a slashernek. Amikor megtudtam, hogy a filmet leporolja a Szólíts a nevedennel (2017) trendivé vált Luca Guadagnino, nem örültem, ugyanis a rendező Vakító napfényben (2015) című korábbi alkotása A medence (1969) sótlan remake-je volt. A premier aztán szinte sokkolt a nem várt és nem is elvárható esztétikai minőség miatt: a Sóhajok korunk egyik legfontosabb szociálpszichológiai látlelete, amely az 1977-ben ragadt cselekmény ellenére zavarba ejtően aktuális, így 2018 egyik legfontosabb filmjévé vált, ami kritika helyett mélyebb, esszéisztikus, és a pszichológiai olvasatra koncentráló elemzést érdemel. Guadagnino újrázása egyéni főhajtás, következetes inverz, közben az előd örökségének újraértelmezése. A cikk igyekszik spoilermentes és figyelemfelkeltő lenni, nem csak azoknak szól tehát, akik már látták a filmet. Célja, hogy kifejtse, miért bír aktualitással a Thomas De Quincey-vers által ihletett és a Grimm mesék gótikájára építő, bő 40 éves eredeti leporolása, és hogy mi indokolja a főhajtások ellenére is markánsan eltérő stílust és cselekményt az individuum és a közösségi dinamika eme nagyívű, jungi összecsapásában.

Köszönöm bátyám, Szalóki Zsolt a cikk elkészítéséhez nyújtott akaratlan segítségét, ihletett szavai nélkül nem mehetett volna ilyen mélyre a szöveg.

 

Címkék: politika horror feminizmus kommunizmus társadalmi nem terrorizmus animus boszorkány anima pszichoanalízis wicca gender studies iszlamista Jung Tilda Swinton NSZK Dario Argento Dakota Johnson Carl Gustav Jung Luca Guadagnino

Szólj hozzá!

Thanos tízéves villámháborúja

2018.05.17. 18:30 Silenzio

A Marvel Studios (a Hihetetlen Hulkkal együtt) 19. nagyjátékfilmje mérföldkő az általuk indított filmfolyam történelmében. Minden eddigi valamire való utalás, minden kis töredékmotívum az idei kasszasikerre mutatott, ez volt a tétje a stúdió „első tízéves tervének”. De vajon filmtörténeti mérföldkő is, mint az Origo behízelgő cikke szerint? Esetleg a világ legjobb filmje, mint ahogy netszerte hangoztatják a fanok?

 

 Végtelen filmfolyam

A Marvel Cinematic Universe (MCU), azaz a Marvel filmes univerzuma nem csupán mozifilm széria, hanem egy példátlanul következetesen összehangolt, és évekre előre meghatározott, fázisokra bontott üzleti vállalkozás, amit három alappillér határoz meg: Kevin Faige, a Penge, X-Men és Pókember-filmeken edződött képregénymániás producer, akinek az összes valamire való Marvel-adaptációt köszönhetjük, Avi Arad, Feige főnöke, a Marvel Entertainment művészeti vezetője és a filmstúdió feje, és a tulajdonos Disney igazgatótanácsa, akik példátlan médiumok közti együttműködést indítottak azáltal, hogy hagyták, hogy képregénymániások irányítsanak. Ez az, ahol a DC-filmeket jegyző Warner megbukott.

 

infinity_war.jpg

 

Míg Nolan és Burton Batman-filmjei rendezői parafrázisok, ezek hiteles képregényadaptációk, még ha nem is mindig kötődnek közvetlenül képregényes forrásműhöz. Szinte mindegy, ki a rendezőjük, még akkor is, ha a Vasember 3 sziporkázó buddy movie-ját a műfajban otthonosan mozgó Shane Black (Durr, durr és csók, Rendes fickók), a Monty Pythonosan blőd Thor: Ragnarököt pedig a tehetséges komédiarendező Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája) dirigálta. Ezek a kivételek arra épp jók, hogy lássuk, idővel a Marvel is mer újítani: a forradalmi újdonságok ebben a filmfolyamban kizártak ugyan, de óvatos progresszióra nyílhat mód.

A fázisokat mindig egy tematikus mérföldkő vagy kockázatosabb folytatás határolja. Az első vége a Bosszúállók volt, míg a második a már említett, rendhagyó Vasember 3-mal kezdődött. A Thanos hadjáratát közvetlenül is megelőlegező harmadikat az Amerika Kapitány: Polgárháború nyitotta. Közben a munkatempó is gyorsult. Míg 2009-ben nem készült Marvel-film, és 2012-ben is csak a Bosszúállókkal rukkoltak elő, idén már három filmmel számolhatunk: a Fekete Párducot és a Bosszúállók 3-at A Hangya és a Darázs fogja követni.

 

Címkék: folytatás képregény sorozatok comics titán szuperhős Hulk Pókember Marvel Bosszúállók Batman Disney Vasember Stan Thanos Doktor Strange fan service

Szólj hozzá!

Mi vagyunk ők, ők pedig mi - I. rész

2017.08.01. 16:00 Silenzio

Horrorfilmeket rendezett, sokan mégis szerzői filmesnek tekintik. Bronxi, pittsburgh-i és kanadai is volt egyszerre. Az amerikai függetlenfilm egyik legnagyobb úttörőjeként is profitorientáltan gondolkodott. George A. Romero, a látszólagos ellentmondások mestere, a beteges fantáziájú filantróp július 16-án hunyt el.

 

A kultikus ismeretlen

Bár Romero folyamatosan küzdött műfaji beskaulyázása ellen, a horrorban, azon belül is a zombifilm alműfajában alkotott igazán maradandót. A legtöbben a műfaj atyjának tekintik. A rendező itthon nem része tömegfilmes kánonnak, a VHS hőskorszakban talán csak a Holtak napja című filmje bukkant fel itthon borzalmasan megcsonkítva, a forgalmazó megkérdőjelezhető döntése okán Cannibal Holocaust 2 címmel, így meglepő lehet, hogy az Indextől a MNO-on át a Gamestarig az összes jelentősebb internetes portál szentelt egy-egy rövidebb-hosszabb cikket a halálhírének – de nem az. Az internetnek köszönhetően az ezredforduló után itthon is a tehetségének megfelelő kultstátuszba került, fontosabb filmjei megjelentek DVD-n, klasszikus zombifilm-trilógiájának (Az élőhalottak éjszakája, 1968; A holtak hajnala, 1978; A holtak napja, 1985) újrázásai révén (Az élőhalottak éjszakája, 1990, R: Tom Savini; A holtak hajnala, 2004, R: Zack Snyder, A holtak napja, 2008, R: Steve Miner) pedig a műfajjal behatóbban nem foglalkozók is megismerhették a nevét. A mester tehát halott, de élőholtjai tovább élnek a filmjeiben és a tömegkultúrában. A videojátékoknak és táblás társasjátékoknak köszönhetően talán népszerűbbek, mint valaha. „Élnek, avagy halottak? Most ez a legfontosabb kérdés. Mondjuk úgy, hogy folytatják a létezést.” –mondja Dr. Logan, az eredeti Holtak napja habókos tudósa. (A Power Gold Video szinkronja szerint.)

 

Címkék: horror zombi élőhalott függetlenfilm virage gomba Stephen King George A. Romero Tom Savini

Szólj hozzá!

Kontrasztok és összhangok - Enyedi Ildikó: Testről és lélekről

2017.04.09. 16:38 Silenzio

A magyar film új reneszánszát éli, amit a két, zsinórban kitüntetett Oscar-díjasunk, a legjobb idegennyelvű film díját elnyerő Saul fia, és a legjobb rövidfilm kategóriában díjazott Mindenki után a 67. Berlini Filmfesztiválon Arany Medvével kitüntetett Testről és lélekről is mutat. A film rendezője azonban nem az Amerikai Filmakadémia által díjazottakhoz hasonló ifjú titán, hanem Enyedi Ildikó, aki 19 év után tért vissza a gyöngyvászonhoz. Szerencsére semmit sem változott.

 

Szokatlan szerelem

A szerzői filmek esetében évtizedes divat univerzális (monduk ki: semmitmondó), rövid címeket adni. Így van ez az egyetemes filmművészetben (A kaland, A kiáltás, A csend, Nosztalgia stb.) és a magyar filmben egyaránt (Delta, Szép napok, Szenvedély). Enyedi filmje azonban nem csupán a címében univerzális, maga a film is egyetemes tanulmány, így az első hallásra furcsa cím is tökéletes összegzés: valóban két test és két lélek kapcsolatáról, illetve a testben élő lélek és a porhüvely érzékeny kapcsolatáról szól.

A nagy filmek szinopszisa általában semmitmondó, a hangsúly a miérten és a hogyanon van, a Testről és lélekről is csupán suta szerelmi történet a cselekmény szintjén, két össze nem illő ember kapcsolatát építi és térképezi fel. A rendezőnő filmjei esetében a befogadás kulcsa a filmjeit átható szimbólumok és metaforák megértése. Az, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a premisszaként alkalmazott sajátos elemeket: a tablószerűen egy térbe sűrített történelmi alakokat és eseményeket Az én XX. századomban, a Bűvös vadász misztériumjáték-mivoltát és dimenziók közt ugrálását, avagy a Simon mágus bibliai szimbolikáját.

 

 

A Testről és lélekről katalizátora is mesés, pontosabban spirituális, vagy metafizikai elem. A két főszereplő ugyanazon a vágóhídon dolgozik, de a munkatársi kapcsolat még nem fűzi szorosabbra az ismeretségüket. Az autisztikus jegyeket mutató, kapcsolatteremtésre képtelen Mária, és az idősödő, rezignált Endre közt még a felszínes csevely sem működhet, Enyedi azonban csavar egyet a dolgon, és egy mély lelki kapcsot ad kiindulási pontként a nő és a férfi közt: éjjelente egy párként róják a téli erdőt élelem és víz után kutatva. Fizikai kapcsolat sosincs köztük, de összetartoznak. Mindketten szarvasok, a nő az ünő, a férfi a bika. Azt persze nem tudják, hogy egymás álmaiban szerepelnek, erre egy pitiáner, inkább csak heccnek szánt betörés kapcsán döbbennek rá. A nyomozásra kirendelt pszichológus jön rá az összefüggésre, természetesen otromba tréfának gondolva azt.

 

Fény és árnyék

A két főszereplő tökéletes kontrasztja egymásnak. A nő szép és fiatal, azonban érzelmi újszülött. Unos-untalan elemzi magát, hogy megértse a társas érintkezés alapjait, de valójában önmagát szeretné megérteni. A nőisége még csak nem is nyiladozó, ugyanis nincs énképe, nincs kapcsolat a teste, a tudatos énje és a lelke közt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy önmagába zárva bolyong. Bár a kommunikációja a végletekig őszinte, sosem hazudik, valójában teli van tanácstalansággal és elfojtással, kényszeres cselekvésekbe menekül, mint tisztaságmánia, vagy rutintartás még az étkezésben is. Ha a lábujja kilóg a fényre, behúzza az árnyékba. Mindent megtesz, hogy elodázza a magával való szembenézést. Endre máshogy sérült. Már jócskán túl jár az élete delén, túl van megannyi szerelmi csalódáson, legalább egy váláson, a lányával való kapcsolata is felszínes, inkább jelzésértékű. Már csak használja a nőket és vegetál, amire ráerősít az, hogy a bal karja egy stroke vagy betegség miatt lebénult. Ő teljesen eltemette az érzelmeit, gyakorlatias és életunt. Mária a „még nem élő”, Endre a „már nem élő”.

Enyedi feminin nézőpontja az egyszeri néző által vártnál kevésbé érvényesül, talán csak annyiban részrehajló, hogy a szokatlan pár női tagja kidolgozottabb, hangsúlyosabb, amire az első főszerepében tündöklő Borbély Alexandra megdöbbentően mély és átélt alakítása ráerősít. Endre életunt karaktere jobban idézi a szerzői filmes hagyományt, bár a civilben dramaturg és könyvkiadó Morcsányi Géza maníroktól mentes, őszinte játéka minőségében párba állítható a színésznő alakításával. Talán valamennyire önmagát hozza a vásznon.

 

 

Rendkívül erősek a mellékszereplők is. A kapuzárási pánikban szenvedő, saját férfiasságával erőltetetten kérkedő Jenő (Schneider Zoltán), a Máriának „csajos” öltözködési és viselkedési tanácsokat adó, idős takarítónő Zsóka (Békés Itala), és a dörzsölt nyomozó (Mácsai Pál) mellett a legkellemesebb meglepetés a Máriával konzultáló gyerekpszichológus, és az őt alakító Jordán Tamás volt. Szinte kiapadhatatlan humorforrást nyújt a felnőtt nő problémái miatt feszengő régi ismerős szerepében. A mellékszereplők összességében több játékidőt érdemelnének, ami a kétórás hossz fényében nem kis dolog. A filmmel szemben gyakorta felhozott kritika, hogy a mellékszálak idővel elsikkadnak. A Nagy Ervin által alakított szívtipró macsó, Sanyi például szinte csak azért van jelen, hogy néhány percre belengesse a szerelmi háromszög feszültségének lehetőségét, ezt azonban én nem érzem feltétlenül hibának. Felfoghatjuk ezeket vörös heringnek is. A megannyi plusz sztorielem lehetőségét felvető karakterek idővel elsikkadnak, ahogy a film egyre mélyebbre merül főszereplői lelkivilágában. Nem a forgatókönyv hibája ez, inkább csak az alászállás, az erősödő fókusz jele.

 

Érzékek és érzetek

Enyedi Ildikó, és a generációja filmesei (Janisch Attila, Fehér György) két világ határán, a rendszerváltás környékén kezdtek filmezni, talán ennek köszönhető a munkásságukban fellelhető énkeresés és többes identitás. Enyedi már az első filmjével, Az én XX. századommal Arany Kamera-díjat kapott Berlinben. A legjobb elsőfilmeseknek járó elismerés talán annak is köszönhető, hogy az átszerveződőben lévő filmgyártásunk végre olyan mozival állt elő, ami kulturális identitását tekintve nem jellegzetesen magyar. Ez igaz a Testről és lélekről c. alkotásra is. A film egyfelől illeszkedik egy nemzetközi trendbe, a mostanság divatos, természetfelettivel játszadozó és humoros, romantikus elemekkel operáló drámák közé, távoli rokona Wes Anderson vagy Noah Baumbach filmjeinek. Másfelől a végletekig ironikus, és időnként már-már sokkolóan nyers, az esztétizált, álombeli idillt ellenpontozandó a rideg valósággal. A közép-európai hagyományt idéző szarvas-szimbolika a mondák és a spiritualitás világát idézik fel, ennek az idilli tér-időnek a drasztikus ellenpontja a film fő helyszíne, a vágóhíd, ami a test halandóságára, az élet végességére, a hús táplálék mivoltában megjelenő banalitására utal. Az álmok világa szinte összeférhetetlen az állattetemekben tobzódó, nyers valósággal; Mária és Endre álombeli összhangja köszönőviszonyban sincs kettejük suta nappali beszélgetéseivel, ezek az ellentétes elemek azonban izgalmas és egyedi feszültséget okoznak és harmonikus esztétikát alkotnak Enyedi filmjében, ami az operatőr, Herbai Máté képeiben is jelen van. Az álomjelenetek letisztultak, és egyszerűen gyönyörűek, az „árnyékvilág” jelenetei talán a Szent Páli metafora miatt homályos tükröződésekre és mélységi kontrasztokra épülnek, a vágóhíd maga pedig lehangolóan szocreál.

 

 

A rendszerváltás utáni magyar filmtől nem idegen a naturalizmus, a Taxidermia pl. a leginkább Cronenberg nevével fémjelzett „testfilmek” egyik legjobb darabja mind a mai napig. A közönséget a nézőtérről hallható felszisszenések és zavart morajlás alapján mégis felkészületlenül érték a marhák leölésének valódi vágóhídon felvett, percekig mutatott, és cseppet sem finomkodó képsorai, amire még ráerősített némi pornográfia is. Azért azt hozzátenném, hogy a nézőtéren középkorú hölgyek vettek körül, akik talán nem szoktak hozzá az ilyesfajta esztétikai élményhez. A film témája vagy címe miatt várhattak mást, esetleg a rendező női mivolta miatt, minden esetre Enyeditől a munkássága alapján nem lehetett kevesebbet elvárni: a Testről és lélekről c. filmben a tehetsége legjavát nyújtja. Benne van egy középkorú nő minden életbölcsessége: a kérlelhetetlen kompromisszummentessége, ironikus intelligenciája és analitikus szemléletmódja is. Nem finomkodik, mindent az eszmének rendel alá. És ezt az eszmét az életösztön hajtja. Durvább pillanatai ellenére Enyedi új filmje tökéletesen életigenlő film, és nála az életet a lélek emelkedettségének és a testiség banalitásának, az átélt pillanattöredékeknek és az átérlelt évtizedeknek az összhangja jelenti.

 

 

A Testről és lélekről a testi-lelki tapasztalás összegző programfilmje. A hagyományos romantikus filmekben két, szerelemre kész ember vívja meg élete harcát a másikért, kapcsolati és társadalmi akadályokat küzd le a szerelemért. Ebben a filmben inkább önmagukat kell leküzdeniük, hogy rátaláljanak végre a belső lényegükre, és így a Másikra. Sokkal életszerűbb koncepció. Így lesz a suta párkapcsolati kezdeményből, az egymás felé nyitásból dupla fejlődéstörténet. Endrének újra éreznie kell, hogy visszatérjen az élet iránti szeretete, Máriának pedig egy sor testi tapasztaláson keresztül vezet az útja a saját belső magja felé. A film legerősebb pillanatai azok, amikor rátalál saját testi érzeteire. Belopózik a vágóhídra marhákat simogatni, beletúr a kényes pedantériával előkészített krumplipürébe, leheveredik a pázsitra, hogy aztán bőrig ázzon a locsolórendszer miatt. Ezek a látszólagos semmiségek a mindent eldöntő első tapasztalatok az élet valódi megélése felé, maga a kimerészkedés a barlangból a fényre, a manapság előszeretettel hangoztatott „fenomenológiai tapasztalat” felé. A film alaposan megdolgoztatja a néző érzékszerveit: közvetve szagokat, ízeket, és egyéb érzeteket idéz. Érzékibb élményt nyújt bármelyik 4DX-es mozinál, mert a néző bevonódása nem a technológia, hanem az alkotói tehetség függvénye. 

 

A film utáni közönségtalálkozón többen kifogásolták a befejezést, sokan egyfajta értékválságként vagy illúzióvesztésként élték meg. A rendezőnőt nem érték felkészületlenül a kifogások. Érzése szerint a kapcsolatokban van egyfajta ciklikusság. Ha egy életszakasz elmúlik, vagy egy emberi kapcsolat szintet vált, nem csak becsukódik egy ajtó, de kinyílik egy új. Attól nem feltétlenül lesz kevesebb egy kapcsolat, hogy a vágy átadja a helyét a megszokásnak, az egymás iránt sodró vonzalom a gyakorlati megélésnek. Egy szerelem attól még szerelem maradhat, hogy mostantól inkább a testről szól, és kevésbé a lélekről.

 

Szalóki László

 

 

Címkék: kritika magyar film Morcsányi Géza Borbély Alexandra Berlini Filmfesztivál Arany Medve Enyedi Ildikó

Szólj hozzá!