Film-Virage Kulturális Egyesület

viragelogo-szovegbelul.png

Facebook oldaldoboz

Címkék

#abszurd (1) #ADRIEN BRODY (1) #akciófilm (1) #Asteroid City (1) #A vámpír árnyéka (1) #blöff (1) #bram stoker (1) #Bram Stoker Drakula (1) #Christopher Lee (1) #christopher lee (1) #dracula (2) #drakula (1) #Drakula és a Nosferatu (1) #Dreyer Vámpír (1) #EDWARD NORTON (1) #film a filmben (1) #Fogadó a Repülő Sárkányhoz (1) #Fortune hadművelet (1) #Francia Kiadás (1) #gótikus horror (1) #guy ritchie (1) #HONG CHAU (1) #horror (1) #horror vígjáték (1) #JASON SCHWARTZMAN (1) #jason statham (1) #JEFFREY WRIGHT (1) #Jeff Goldblum (1) #kapcsolatfüggő (1) #kémfilm (1) #levélregény (1) #LIEV SCHREIBER (1) #lugosi béla (1) #MARGOT ROBBIE (1) #MATT DILLON (1) #MAYA HAWKE (1) #meta (1) #Murnau (1) #nicholas hoult (2) #nicolas cage (2) #nosferatu (1) #Nosferatu (1) #Operation Fortune (1) #posztmodern (1) #renfield (1) #Renfield (1) #SCARLETT JOHANSSON (1) #STEPHEN PARK (1) #STEVE CARELL (1) #szimmetria (1) #TILDA SWINTON (1) #TOM HANKS (1) #universal (1) #vígjáték (1) #Wes Anderson (1) #WILLEM DAFOE (1) # vámpír (1) Andrew (1) Angela Bassett (1) anima (1) animáció (1) animus (1) Arany Medve (1) Batman (3) Berlini Filmfesztivál (1) Borbély Alexandra (1) Bosszúállók (2) boszorkány (1) Carl Gustav Jung (1) Chadwick Boseman (1) christian bale (1) christopher nolan (1) Columbia (1) comics (3) cziegler (1) Dakota Johnson (1) Dario Argento (1) DC (1) disney (1) Disney (2) Doktor Strange (1) élőhalott (1) Emma (1) Enyedi Ildikó (1) fan service (1) Fekete Párduc (1) Fekete Párduc 2. (1) feminizmus (1) filmszemle (3) folytatás (1) függetlenfilm (1) Garfield (1) gender studies (1) George A. Romero (1) gyász (1) horror (2) Hulk (1) Ifans (1) interjú (1) iszlamista (1) joaquin phoenix (1) Joker (1) Jung (1) képregény (1) képregényfilm (1) kommunizmus (1) kritika (1) Lee (1) Letitia Wright (1) Luca Guadagnino (1) Ludwig Göransson (1) Lupita Nyongo (1) magyar film (1) Martin Freeman (1) Marvel (3) Marvel-film (1) MCU (1) mese (1) Morcsányi Géza (1) Namor (1) NSZK (1) Pókember (2) politika (1) pszichoanalízis (1) robert de niro (1) Ryan Coogler (1) sándor (1) shrek (1) Shuri (1) sorozatok (1) Stan (2) Stephen King (1) Stone (1) superman (1) szuperhős (3) Talocan (1) társadalmi nem (1) TChalla (1) Tenoch Huerta (1) terrorizmus (1) Thanos (1) Tilda Swinton (1) tim burton (1) titán (1) todd phillips (1) Tom Savini (1) v1 (1) Vasember (1) virage gomba (1) wicca (1) Winston Duke (1) zombi (1) Címkefelhő

Peter Greenaway gondolatai EISENSTEIN MEXIKÓBAN c. filmjéhez

2015.11.11. 20:42 Virage

 

November 12-én kerül bemutatásra Peter Greenaway legújabb filmje, az Eisenstein Mexikóban. A filmet, amely a legendás rendező sorsfordító mexikói utazásának történetét meséli el, az idei Berlinalén mutatták be. 

 

eisenstein-mexikoban_poszter.jpg

 

PETER GREENAWAY- RŐL

Walesben született, tanulmányait pedig Londonban folytatta. Négy évig festéssel foglalkozott, mielőtt 1966-ban rendezni kezdett. Azóta számos formában foglalkozott a filmmel, például művészi installációkat állított ki Velencében, Barcelonában, Párizsban, Amszterdamban, Bécsben, Milánóban és New Yorkban.

Első filmje, az A rajzoló szerződése (1982) nagy kritikai sikert aratott és nemzetközileg ismertté tette, korunk egyik legeredetibb és legfontosabb alkotójaként tartva számon. Hírnevét a későbbiekben olyan filmeknek is köszönhette, mint az A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, A párnakönyv, vagy az Éjjeli őrjárat.  Filmjei a cannes-i, berlini és velencei filmfesztiválok hivatalos versenyprogramjában szerepeltek. Olyan zeneszerzőkkel működött együtt, mint John Cage, Philip Glass, Michael Nyman, Wim Mertens, Louis Andriessen, Goran Bregović, Giovanni Sollima és David Lang.

 

peter_greenaway1.jpg

 

Könyvek, színművek és operalibrettók szerzőjeként is ismert. Legutóbbi projektjei olyan multimédiás installációk, amelyeket Rembrandt (Éjjeli őrjárat), Da Vinci (Az utolsó vacsora) vagy Veronese (Kánai mennyegző) képei ihlettek.

 

AZ EISENSTEIN MEXIKÓBAN CÍMŰ FILMRŐL

Miután Hollywood nem tartott rá igényt, hazája viszont egyre nyomatékosabban szólítja visszatérésre a Szovjetunióba, a filmrendező Szergej Eisenstein 1931-ben a mexikói Guanajuatóba utazik, hogy ott forgassa következő, ¡Que Viva México! című filmjét. Mexikói idegenvezetője, Palomino Cañedo társaságában érzékenyen tapasztalja meg Erosz és Thanatosz, szexualitás és halál kapcsolatát, ami termékenyítően hat művészetére, magánéletét azonban komolyan felforgatja.

 

eisenstein-in-guanajuato_1.jpg

 

Peter Greenaway filmjében a szerelemhez, szexhez és halálhoz kapcsolódó vágyakkal és félelmekkel szembesülő kreatív zseni elméjébe enged bepillantást a Guanajuatóban eltöltött tíz szenvedélyes és a rendező további karrierjét komolyan befolyásoló nap bemutatásán keresztül.

 

PETER GREENAWAY A FILMRŐL

Miért Eisenstein?

1959-ben, 17 évesen, véletlenül fedeztem fel Eisenstein filmjeit egy kelet-londoni moziban. A Sztrájk c. filmje, melyet 27 évesen forgatott, teljesen elbűvölt.

Akkoriban, alig 11 évvel ötvenévesen bekövetkezett halála után izgalommal kutattam, mi mást láthatnék még ettől a – számomra addig ismeretlen – rendezőtől. Valamennyi szovjet kortársa filmjeit megnéztem és Vertov széles skálájú vizuális lelkesedésén kívül egyedül Eisenstein hozott igazán izgalomba.

Addig még sosem láttam olyan, a film kezdeti időszakában készült mozgóképet, amely ennyire komoly témát dolgozott volna fel. A korabeli amerikai filmek csiricsárék és érzelgősek, a németek extravagánsak és valószerűtlenek, a franciák pedig túlzottan egocentrikusak és irodalmiak voltak. Velük szemben Eisenstein mozija valódi üzenetet hordozott, és a gyorsaság és öntudatosság jellemezte, melyet valódi filmes intelligenciával közvetített. Eisenstein számára az volt a fontos, hogy a megfogalmazott nagy gondolatokat képekben adja át, ne pedig csak sterilen illusztrált szövegek formájában.

 

serge_-eisenstein-during-the-shooting-of-_que-viva-mexico-circa-1930_1932.jpg

 

A korabeli amerikai filmekre nem volt jellemző ez a fajta gyorsaság és ilyen mennyiségű kép. Ahogyan az ilyen szintű erőszak és az erőszak iránti csodálat sem, és akkor még nem beszéltünk az Eisensteinre jellemző kifordított metaforákról és asszociatív költészetről. Csak később értettem meg, hogy ezek megannyi jellemző elemei a vágásnak, az összehasonlító filmművészetnek, az asszociatív filmezésnek: a prózai elbeszéléstől felszabadított abszolút megközelítés mozija volt ez, amely egyik témáról ugrál a másikra anélkül, hogy szem elől tévesztené tárgyát, mégis hasonlóan az emberi képzelethez, amelyben minden csak asszociáció, legyen az múlt, jelen, jövő, régi vagy új. Akárcsak a kubizmusban, amely olyannyira hatással volt a kor avantgárd orosz festőire, még ha Malevics szerint Eisenstein sosem lehetne igazán avantgárd, mert ahhoz „túl valódi”. Én azonban megtaláltam Eisensteinben az első mozis hősömet.

 

eisenstein-in-guanajuato_3.jpg

 

Azóta megnéztem és újranéztem az összes filmjét, szinte faltam valamennyi angolul megjelent írását, és lesben állva vártam a legkisebb, addig ismeretlen, a tárgyában Oroszországból szivárgó információkat, mint megannyi váratlanul elszabadult fuvallatot. Több alkalommal jártam a moszkvai könyvtárában, mindannyiszor más helyi idegenvezetővel. Ellátogattam az ogyesszai és szentpétervári forgatási helyszíneire, a kényszerszáműzetése helyére, a kazahsztáni Alma-Atába és az apja által épített rigai szecessziós épületbe, ahol kértem, hogy abban a hideg és elhagyatott szobában alhassak, amely vélhetően Eisenstein gyerekszobája volt. Utóbbit nem engedték, a házmester azonban megajándékozott egy almával a szemközti kertből, amit ebben a fagyos szobában, az ablaknál fogyasztottam el. Talán a mester maga is innen figyelte a szemközti almafákat és jószágokat. Jó kis érzelmi asszociáció, nem igaz?

A továbbiakban sem hagytam fel az Eisenstein iránti szenvedélyem táplálásával, s tettem ezt minden lehetséges módon. Megvettem valamennyi életrajzát, jót és rosszat egyaránt, Londonban szerveztem egy kiállítást „Eisenstein és a Téli Palota” címmel, elolvastam Freud írásait Leonardo da Vinciről, akit Eisenstein annyira csodált. Politikai reklámokat készítettem a londoni munkáspártnak, haszontalan sértéseket üvöltöttem a londoni amerikai nagykövetségen Vietnam miatt, és látszólag ellene és mellette is voltam annak a gondolatnak, hogy a szovjet film csak egy elcsépelt hidegháborús propaganda, Kelet a Nyugat ellen. Bizonyos szempontból Eisenstein életműve propaganda is volt, meg nem is, ahogyan Michelangelo Sixtus-kápolnája is pompás példája a katolicizmus propagandájának. És végül is, miért ne? A nagy Művészet mindig is egyfajta propagandája a nagy Életnek.

Eisenstein távol Oroszországtól

Eisensteinnek természetesen megvolt a maga rejtélyes oldala. Számomra a legnagyobb esztétikai rejtély az volt, hogy hogyan lehet az, hogy a három első filmje, a Sztrájk, a Patyomkin páncélos és az Október olyan kevéssé hasonlít az utolsó három filmjére, a Bezsin rétjére, a Jégmezők lovagjára és a Rettegett Ivánra.

Eisenstein filmkészítési módja radikálisan megváltozott karrierje kezdeti szakasza és a vége között, és ez nem csak Sztálinnak tulajdonítható. Én arra a következtetésre jutottam, hogy ez a változás az 1929 és 1931 között a Szovjetuniótól távol töltött évek következménye volt. Távol az otthonunktól és a megszokott környezetünktől megengedjük magunknak, hogy másképpen viselkedjünk. Oroszországon, Nyugat-Európán, Amerikán és az Eisenstein által teljesen különálló országnak tartott Hollywoodon átutazva találkozott és kezet fogott kora valamennyi nagy művészével. Ismerte már Malevicset, Majakovszkijt, Prokofjevet, Sosztakovicsot, Gorkijt, Pudovkint, Dovjenkót és Vertovot és most módja nyílt találkozni Joyce-szal, Brechttel, Cocteau-val, Shaw-val, Dos Passosszal, Steinnel, Von Stroheimmel, Flahertyvel, Chaplinnel, Stravinsky-jal, Disneyvel, Le Corbusier-vel, Buñuellel, Dietrichhel, Garbóval, Mickey Mouse-szal, Rin Tin Tinnel, ahogyan a mexikói művészekkel, Diego Riverával, Frida Kahlóval, Orozcóval vagy Siqueirosszal is. Ezek a találkozások új perspektívákat nyitottak meg előtte, amelyeket sosem fedezhetett volna fel a téliesen sötét moszkvai közegben. Kíváncsiságának nem voltak határai, a képzelete olyan volt, akár egy hatalmas szivacs (később idegorvosára, Alekszandr Lurijára hagyta agyát) és meglehetősen mélyen megérintette néhány, a szerelemmel és halállal kapcsolatos, Mexikóban megtapasztalt élmény. „Ez az ország elképesztő. Az élet nagy kérdései folyton fejbe kólintanak, gyomorszájon vágnak és szíven találnak. A felületesség errefelé nem divat.”

 

95376-eisenstein-mexikoban-2015-kep-7.jpg

 

A nemiség és a halál, Erosz és Thanatosz, a kezdet és a vég folytonos ösztökélése iránti bűvölet, melyek közül mindkettő ismeretlen az ember számára, a tőlünk függetlenül megtörténő kezdet és a vég, amit sem elhalasztani, sem kikerülni nem tudunk, sokkal reálisabb képet mutat magunkról, csökkenti az exhibicionizmust és azt kívánja az embertől, hogy jobban kihasználja a halandóságát. Eisenstein mindezzel nagy dózisban találkozott Mexikóban. Sosem vesztette szem elől, vagy tagadta meg filmes intelligenciáját, de azt gondolom, hogy külföldön, távol a szovjet rezsimtől, annak konspirációs paranoiájától és dialektikus materializmusától, amit senki sem tudott igazán meghatározni és még kevésbé megvédeni, vagyis távol a sztálini Oroszország lélekölő elnyomásától és a mexikóiakhoz hasonlóan teljességében megélve a jelent, Eisenstein érzelmileg éretté vált. Megtanulta, mi az empátia – erről tanúskodnak későbbi filmjei is.

Találkozás Mexikóval

Palomino Cañedo, Eisenstein mexikói, összehasonlító vallástörténettel foglalkozó idegenvezetője mindent megtett, hogy a rendező kíváncsiságát kielégítse. Segítségével felfedezhette azt, ahogyan a mexikóiak a kereszténységet adaptálták saját életmódjukhoz, megismerhette gazdag és változatos gasztronómiájukat, a kíméletlen helyi Comorrát és annak folklórját (a Robin Hood-jellegű szervezett bűnözési csoportokat, amelyek a külföldiekből gazdagodnak meg), a piacokat, templomhomlokzatokat, harangokat, a labirintusszerű alagutakat, a cipőpucolókat, kurvákat, mobil sültbanán-árusokat, a kávékultúrát, a zajt és a zenét, a sivár tájakat, túlfűtött utcákat, árnyas temetőket, a csontkamrákat, a gyakori iszapömlések tragédiáját és az egész csillogó mexikói „operát”, zuhanyaival, bárjaival és egyenruhás személyzetével együtt. Cañedo mexikóiakra jellemző csodálata a hazájában létező halottkultusz iránt, melynek részét képezik az október 31-ével kezdődő Mindenszentek-napi ünnepségek, a csontvázak gyermekek jelenlétében való felvonulása, a fesztelen együttélés a halállal a temetőkben, vagy a város híres halálmúzeumában található mumifikálódott testekkel, mindez kiegyenlíti Eisensteinnek az orosz forradalmi hevület iránti megszállottságát, és hamarosan Cañedóhoz hasonlóan ő maga is csodálattal tekint e szokásokra. A film egyik jelenetében halálfejet ábrázoló maszkot húz és próbálja megjósolni, milyen halála lesz. Később megtanul a csontvázakkal táncolni, részt vesz a gyerekek ünnepi körmenetében és cukorkoponyát nyal.

 

eisenstein-in-guanajuato1.jpg

 

Eisenstein október 21-én érkezik Guanajuatóba, négy nappal az orosz forradalom évfordulója (október 25.) előtt és tízzel a Mexikóban szokásos halottak napi ünnepségek kezdete (október 31.) előtt. Ezek a dátumok határolják körül a mester szerelmi történetét, melyet ő maga így összegez: „Íme, ez a tíz nap, amely teljesen megváltoztatta Eisensteint. Mexikóba kellet jönnöm, hogy rátaláljak a Paradicsomra.”

 

173696_jpg-r_640_600-b_1_d6d6d6-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg

 

Későbbi feleségének, Pera Atasevának ekkortájt írt egyik levelében így fogalmaz: „Az utóbbi tíz napban bolondulásig szerelmes lettem és megkaptam mindent, amire vágytam. Mindennek valószínűleg komoly pszichés visszhangjai lesznek.” És jól látta. A magam részéről, Mexikóval és különösen Guanajuatóval való találkozásom hasonlóan meghatározó volt, amire a film is bizonyítékul szolgál. E rendkívül vizuális és fotogén helynek a felfedezése hívta igazán életre a projektet. Sokszor játszottunk a „látható” és „láthatatlan” zöld-háttér effektussal, vagyis igyekeztünk azt a hatást kelteni, hogy speciális effektet használtunk ott, ahol igazából nem, és fordítva, nem használtunk ott, ahol pedig arra gondolna az ember, hogy igen. Ezeknek a hatáskeltéseknek a nagy része kezdetektől tervben volt, egy részük viszont a hatalmas képzelőerővel megáldott Elmer Leupen vágóval a vágószobában töltött hosszú órák munkájának az eredménye.

 ¡Que Viva México!

 Eisenstein maga ismeri el, hogy mexikói filmje a ¡Que Viva México! kudarcának oka, hogy képtelen volt összevágni a filmet. Mexikóból való elutazását követően sosem kapta meg a felvételeket, amelyek szétszóródtak Mexikó, Los Angeles, Moszkva, Párizs és New York között, aszerint, ahogy az érdekelt felek megosztoztak a zsákmányon. Bármi is legyen a gyötrelmes utómunkálatok oka – jogviták, rivális érdekeltek egymás iránti bosszúja, kifizetetlen laborszámlák, a produkció rossz szervezése, a szovjet megingathatatlanság vagy Upton Sinclair finanszírozási gondjai – az hozzájárult ahhoz, hogy megfosszák Eisensteint a vágási munkálatoktól. Valószínűleg ingerlékenysége sem segítette a dolgot, ahogyan abbéli meggondolatlansága sem, hogy erotikus rajzokat rejtett a bőröndjébe, jóllehet sejthette, hogy hazatérésekor azokat átvizsgálják a vámon. A filmnek több verziója is létezik, melyeket rendszerint mások vágtak össze (így például Alekszandrov, Eisenstein valamikori asszisztense és Sztálin újdonsült kedvenc rendezője). Egyik sem talált azonban visszhangra a közönségnél, elsősorban azért, mert Eisenstein legnagyobb tehetsége a rendkívüli vágásban rejlett. A megszületett változatokról elmondható, hogy a mester képeivel dolgoznak ugyan, de hiányzik belőlük a valódi látvány, az invenció, a látásmód és a filmes hevület. Semmilyen hatással sincsenek a nézőre.

Valóság vagy fikció?

Kezdetben arra készültünk, hogy dokumentumfilmet készítünk arról, hogyan próbálta leforgatni Eisenstein a ¡Que Viva México! című filmjét. Végül azonban a produkcióból játékfilm lett, még ha ez utóbbi jelentős mennyiségű történelmi dokumentumot tartalmaz is, konkrétan fényképeket, filmfelvételeket, melyeken Eisenstein maga, vagy az általa Oroszországban, Európában, Amerikában, Mexikóban megismert, a kulturális életben jelentős szerepet betöltő személyek láthatóak, ahogyan filmjeiből is felhasználtunk részleteket.

Mindig kételkedtem azokban az úgynevezett igazságokban, amelyeket egy dokumentumfilm felállíthat. Számomra történelem nem létezik, csak történészek. A történelem maga megfoghatatlan dolog. Nem létezik megcáfolhatatlan bizonyíték. Legjobb esetben is egy szubjektív nézőpont áldozatai vagyunk. És, ahogyan mondják, a történelem az irodalom egyik ága. Akinek pedig a legnagyobb tehetsége van az íráshoz, abból lesz a történelem diktátora. Valamennyi dokumentumfilm személyes érdekből ered, ami erodálja és torzítja az abban való hitet, hogy bármiféle igazságot hordozhat. Ezért is választottuk inkább azt, hogy ezeket a dokumentumfilmmel kapcsolatos kérdéseket játékfilmmé alakítjuk, ami talán elvezethet néhány igazsághoz, a néző által tudván, hogy azokat szándékosan állítottam fel. Ez részben magyarázat is arra, hogy a film formai struktúrájának egyes jellemzői egy szélesvásznú triptichonra emlékeztetnek, így lehetővé téve hogy összehasonlításképpen a vásznon egyszerre jelenjen meg az adott kordokumentum és annak a fikció által rekonstruált változata.

 

schermafbeelding_2015-03-13_om_14_53_59.png

 

Miután ráleltünk erre a formára, úgy gondoltuk, hasznos lehet kiterjeszteni arra, hogy hangsúlyozzunk, központozzunk, listázzunk dolgokat (ahogyan Eisenstein is szerette tenni) vagy csak egyáltalán eleget tegyünk az örömszerzés elvének – Abel Gance módjára, akivel Eisenstein találkozott, és akit csodált.

Három fő, nagyrészt vágásközpontú, amerikai utazása előtt Szovjet-Oroszországban forgatott filmjéből, a Sztrájkból, a Patyomkin páncélosból és az Októberből idézünk filmrészleteket. Mi tény és mi fikció? Ki nézi? Ki volt tanúja? És ki meséli a történetet? Eisenstein utazásai jól dokumentáltak. Kortársai közül sokan, minden bizonnyal tudatában külföldön való tekintélyes státuszának, életének számos anekdotikus jelenetét megőrizték naplóikban, levelezésükben, fényképeiken. Ezekből kitűnik, hogy Eisenstein viselkedése gyakran hajlott extravaganciába és keltett már-már udvariatlan hatást. Ebben talán egy külföldi vagy egy, a szerencséjét hajszoló híres filmrendező, esetleg egy külföldi sikerek híján zaklatott ember eltúlzott vagy félreértett reakcióit fejeződtek ki.

 

eisenstein-in-guanajuato.jpg

 

Mi van még egyéb valós dolog a filmben? A cipők iránti szenvedélye, a játéka a villákkal? Az ősemberek iránti lelkesedése? Vajon Eisensteinnek a harangjátékosok iránti csodálatában az Andrej Rubljov előfutárát kell meglátnunk? Upton Sinclair Sztálinnak írt levele, ahogyan Sztálin Sinclairnek küldött távirata egyaránt valódi. Ahogyan Eisenstein fehér öltözéke a piros nadrágtartóval és a sárga pizsamája is. Igaz az is, hogy Eisenstein nem ivott és nem cigarettázott. Apja valóban alacsony libidójú, míg anyja majdhogynem szexmániás volt. Valóban szeretett volna találkozni Freuddal, sikertelenül. Miközben a találkozás ténylegesen megtörtént közte és Frida Kahlo, Jean Cocteau és Brecht között, Beckett pedig tényleg a tanítványa volt. Fellinihez hasonlóan ő is összefirkálta és telerajzolta a hotelbéli jegyzettömböket és erotikus művészete gyakran volt blaszfémikus. Szerette a sportkocsikat, és mindig megszámlálhatatlan könyvvel utazott együtt, amelyek speciális szállítást igényeltek. Valóban gyenge volt a szíve és valóban úgy halt meg, hogy reménytelenül ütötte dácsája radiátorát, hogy segítséget hívjon. Ekkor írta utolsó szavait: „Éppen infarktusom van. 1948. február 10.”, melyek azon kevesek egyikévé tették, akik maguk tanúskodnak saját halálukról. És minden bizonnyal a valaha élt legnagyobb filmrendező volt. 

A főszereplő megtalálása

Mikor az Eisenstein szerepére megfelelő színészt keresésébe fogtunk, a koncepció már adott volt, így tulajdonképpen megnehezítettük a saját dolgunkat azzal, hogy a színész által megszemélyesített figura mellett mutatjuk a vásznon az igazi Eisensteint ábrázoló fényképeket (amiből százával van) és filmfelvételeket. Olyan színészt kerestem, aki ideiglenesen rám bízza a szívét, lelkét, szellemét, testét és farkát, hogy egy rendkívül emberi, érzelmileg és fizikálisan is lemeztelenített – hányó, szaró, síró, kefélő, izzadó és üvöltő – Eisenstein képét jelenítse meg. Eszünk ágában sem volt hagiográfiát készíteni róla. Úgy gondoltuk, egy kis szerencsével a film egy hatalmas filmrendező élete tíz napjának realista filmes portréja lesz, de bármiféle csodáló térdreborulás nélkül.

 

tumblr_npkggb89ki1qa409eo1_1280.png

 

Mit is akartunk tulajdonképpen?

Egy 33 éves – ennyi volt Eisenstein 1931-ben – színészt. Szent Ágoston mondta, hogy 33 évesen – amennyi Nagy Sándor és Krisztus volt halálakor – mindannyian a Paradicsomba megyünk.

Eisenstein nem volt egy vékony alkat, és saját bevallása szerint is nagy feje (melyet a fotók tanúsága szerint anyjától örökölt), rövid karja és lába, de nagy lábfeje és gondosan tanulmányozott bohócos hajzata volt. Bohócként tekintett magára és így is öltözött. Semmi adoniszi nem volt benne és mi olyan színészt kerestünk, aki egy olyan világban, ahol mindenki Adonisz akar lenni, képes volt hasonlítani Eisensteinre. Természetesen kerestünk ilyet Oroszországban, hiszen Eisensteinnek orosznak kellett lennie. Szentpéterváron majd Moszkvában színészek sorát néztük meg castingszobákban, éttermekben, báltermekben, tévéstúdiókban, színházakban, repülőtereken, sőt még a repülőkön is. Valamennyien 33 évesek voltak, tele lelkesedéssel és tenni akarással. Csakhogy angol nyelvű filmet forgattunk, a forgatókönyvben pedig csak Eisensteinnek 70 oldal szövege volt. Ő folyton jelen van a vásznon, hol bőbeszédű, hol okos, hol szellemes, hol szatirikus, hol vicces, hol indulatos, hol pedig önironikus. Az angolul beszélő orosz színészek azonban ezzel nem voltak egy súlycsoportban, főleg, hogy Amerikában többnyire gengszterek vagy gyilkosok szerepére készítették fel őket és kaliforniai akcentusuk volt, miközben a mi főhősünk egy nagy elme volt, aki öt nyelven – oroszul, németül, franciául, spanyolul és angolul – beszélt tökéletesen, valamennyi nyelven képes volt viccelődni vagy megnevettetni a közönségét és akár a Sorbonne-on, a Goethe Intézetben vagy egy londoni moziban tartott előadást, magával ragadta a hallgatóságát. Szóval egyáltalán nem álltunk nyerésre, jóllehet előre felállítottunk egy rendszert a castinghoz. Viszont volt még egy nagy akadály, mégpedig a meztelenség és a szexuális exhibicionizmus. A színészek először igent mondtak rá, hogy övék legyen a szerep, aztán amikor beszéltünk a témáról, először „lehet” majd „talán” lett belőle, feltéve hogy hagyunk nekik egy évet, hogy megtanuljanak angolul, de aztán végül elolvasva a forgatókönyvet rájöttek, hogy mit is várunk tőlük és végül nemet mondtak. Úgyhogy aztán elvetettem az ötletet, hogy orosz Eisensteinünk legyen.

Később viszont a római és koppenhágai castingok után megint felcsillant a remény. Láttam pár részt egy skandináv sorozatból, amelyben Elmar Bäck játszott, a svéd származású helsinki finn színész. Berlin független színházi próbatermeiben melózott órákig, így nem voltak számára ismeretlenek a színházi lét viszontagságai és a nélkülözés sem. A kiejtése ígéretes volt, de aztán hamar mutatott egy olyan orosz akcentust is, ami végülis meggyőzött, bár nem garantálhattam, hogy Szentpéterváron vagy Vlagyivosztokban így beszélnek. De mindent összevetve sokféle akcentus létezik Oroszországban és Eisenstein Rigából, Lettországból származott, ahol ötéves koráig vélhetően kizárólag németül beszélt (végülis a vezetékneve is német és vaskövet jelent). Angol nyelvű filmet készítettünk és számbavéve a mozira jellemző, a nyelvvel kapcsolatos összes abszurd és logikátlan konvenciót, úgy véltem, hogy végül megtaláltuk a megfelelő megoldást. Elmer Bäck igazán meggyőző Eisenstein volt. Főleg, hogy Berlinben dolgozva két másik honfitársával működött együtt, akik tökéletesek voltak Tisse és Alekszandrov szerepére. Úgyhogy végül mégiscsak megtaláltam a három muskétásomat!

 

A SZÍNÉSZEK

luis-alberti-peter-greenaway-and-elmer-b_ck-director-and-stars-of-eisenstein-in-guanajuato-at-the-berlinale-2015-premi_re.jpg

 

ELMER BÄCK (SZERGEJ EISENSTEIN)

1981-ben született Helsinkiben, diplomáját a finn Művészeti Akadémián szerezte. A Nya Rampen színtársulat alapító tagja, amellyel 12 éve dolgozik együtt. A társulattal részt vett az avignoni fesztiválon, a berlini Theatertreffenen és a bécsi Festwochenen. A színjátszás mellett ír és rendez is. Az Undantaget-csoport tagjaként Andreas Catjarral együtt szerez zenét.

LUIS ALBERTI (PALOMINO CAÑEDO)

1981-ben született Mexikóvárosban, diplomáját a Luis de Tavira által alapított és vezetett mexikóvárosi La Casa del teatro művészeti akadémián szerezte. Tanulmányai befejeztével a rendező Damien Cervantesszel megalakította a Vaca 35 teatro en grupo nevű független színtársulatot. 2011-ben mutatkozott be a filmvásznon. Többek között szerepelt Diego Quemada-Diez Az ígéret földje című filmjében.

Forrás: Cirko Film.

Bemutató: 2015. november 12.

Eisenstein Mexikóban - magyar feliratos előzetes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://virage.blog.hu/api/trackback/id/tr548067210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása