Film-Virage Kulturális Egyesület

viragelogo-szovegbelul.png

Facebook oldaldoboz

Címkék

#abszurd (1) #ADRIEN BRODY (1) #akciófilm (1) #Asteroid City (1) #A vámpír árnyéka (1) #blöff (1) #bram stoker (1) #Bram Stoker Drakula (1) #christopher lee (1) #Christopher Lee (1) #dracula (2) #drakula (1) #Drakula és a Nosferatu (1) #Dreyer Vámpír (1) #EDWARD NORTON (1) #film a filmben (1) #Fogadó a Repülő Sárkányhoz (1) #Fortune hadművelet (1) #Francia Kiadás (1) #gótikus horror (1) #guy ritchie (1) #HONG CHAU (1) #horror (1) #horror vígjáték (1) #JASON SCHWARTZMAN (1) #jason statham (1) #JEFFREY WRIGHT (1) #Jeff Goldblum (1) #kapcsolatfüggő (1) #kémfilm (1) #levélregény (1) #LIEV SCHREIBER (1) #lugosi béla (1) #MARGOT ROBBIE (1) #MATT DILLON (1) #MAYA HAWKE (1) #meta (1) #Murnau (1) #nicholas hoult (2) #nicolas cage (2) #nosferatu (1) #Nosferatu (1) #Operation Fortune (1) #posztmodern (1) #Renfield (1) #renfield (1) #SCARLETT JOHANSSON (1) #STEPHEN PARK (1) #STEVE CARELL (1) #szimmetria (1) #TILDA SWINTON (1) #TOM HANKS (1) #universal (1) #vígjáték (1) #Wes Anderson (1) #WILLEM DAFOE (1) # vámpír (1) Andrew (1) Angela Bassett (1) anima (1) animáció (1) animus (1) Arany Medve (1) Batman (3) Berlini Filmfesztivál (1) Borbély Alexandra (1) Bosszúállók (2) boszorkány (1) Carl Gustav Jung (1) Chadwick Boseman (1) christian bale (1) christopher nolan (1) Columbia (1) comics (3) cziegler (1) Dakota Johnson (1) Dario Argento (1) DC (1) disney (1) Disney (2) Doktor Strange (1) élőhalott (1) Emma (1) Enyedi Ildikó (1) fan service (1) Fekete Párduc (1) Fekete Párduc 2. (1) feminizmus (1) filmszemle (3) folytatás (1) függetlenfilm (1) Garfield (1) gender studies (1) George A. Romero (1) gyász (1) horror (2) Hulk (1) Ifans (1) interjú (1) iszlamista (1) joaquin phoenix (1) Joker (1) Jung (1) képregény (1) képregényfilm (1) kommunizmus (1) kritika (1) Lee (1) Letitia Wright (1) Luca Guadagnino (1) Ludwig Göransson (1) Lupita Nyongo (1) magyar film (1) Martin Freeman (1) Marvel (3) Marvel-film (1) MCU (1) mese (1) Morcsányi Géza (1) Namor (1) NSZK (1) Pókember (2) politika (1) pszichoanalízis (1) robert de niro (1) Ryan Coogler (1) sándor (1) shrek (1) Shuri (1) sorozatok (1) Stan (2) Stephen King (1) Stone (1) superman (1) szuperhős (3) Talocan (1) társadalmi nem (1) TChalla (1) Tenoch Huerta (1) terrorizmus (1) Thanos (1) Tilda Swinton (1) tim burton (1) titán (1) todd phillips (1) Tom Savini (1) v1 (1) Vasember (1) virage gomba (1) wicca (1) Winston Duke (1) zombi (1) Címkefelhő

Magyarország 2011 – 2012-ben, a 43. Magyar Filmszemlén

2012.02.26. 11:20 Virage

Írta: Danileszk Rita

 

11 rendező, 11 stílus és 11 rövidfilm egyetlen filmcsokorba szedve. Az egymás mellé illesztett, vegyes színvonalú és tartalmú epizódok rendkívül színes körképet adnak Magyarországról, 2011-ben. A rövidfilmek között találunk portré jellegű (Jeles András, Salamon András), szociális problémákat felvető (Kocsis Ágnes, Mészáros Márta), művészieskedő (Siroki László, Fliegauf Bence), kísérleti (Forgács Péter), generációs kérdésekkel foglalkozó (Szabó Simon), illetve a magyar film jelenlegi helyzetére reflektáló (Pálfi György, Jancsó Miklós) alkotásokat is.

 

 A Magyarország 2011 Jeles András rövidjével kezdődött, és a pesti Uránia Nemzeti Filmszínház közönsége jó 10 percig azt hitte, hogy ezzel is végződött. Történt ugyanis, hogy miután Tarr Béla filmrendező felkonferálta a filmet (elmondva, hogy ezek a filmek állami támogatást nem kaptak, nulla pénzből kellett gazdálkodnia mindenkinek, csupán a rendezők áldozatkészségének köszönhetően készülhetett el a Magyarország 2011, melynek témaötletével ő maga állt elő), Jeles rövidfilmjének közepén elsötétült a vászon, majd rövidesen felkapcsolták a villanyokat is. Nem lehetett eldönteni, hogy technikai malőrről vagy szándékolt véleménynyilvánításról van-e szó. Utóbbi rendkívüli bátorságra vallott volna, elismerem, mégis nagyon csalódott lettem volna, ha nem láthatom a folytatást. Szerencsére azonban csak a technika ördöge játszott velünk, így a film tovább pereghetett a vásznon. A felvetődött merész gondolat azonban a válogatás egyik direktorának, Pálfi Györgynek is eszébe jutott, és a maga sajátos módján meg is valósította azt. Tény, hogy nagyobbat ütött volna az ő epizódja, ha nincs ez a kezdeti malőr, de még így is ez lett az egyik közönségkedvenc.

 

Jeles András: Gondolkodom, tehát vagyok

Kanyarodjunk vissza Jeles filmjéhez, mely nem kevésbé sikerült jól, mint Pálfié, csak éppen teljesen más témát, teljesen más megközelítésből dolgozott fel. A különböző társadalmi osztályokhoz és nációkhoz tartozó arcokat plasztikusan gyönyörű, fekete-fehér, közeli képeken festette meg a rendező, és egy olyan örök érvényű, emberi mivoltunkra reflektáló szállóige, mint a „Gondolkodom, tehát vagyok” különböző variánsait adta a beszélő fejek szájába. Egyszerűségében volt nagyszerű ez a munka, mely univerzális mondanivalóval bírt, bár Magyarországon készült, 2011-ben.

Kocsis Ágnes: Csurika

A rendezőnő a tőle megszokott érzékenységgel közelített Csurika, a hajléktalan asszony történetéhez, akinek egy különleges napját láthattuk, melyen egy mellészegődő kutya ragaszkodása és barátsága tette a nőt rövid időre boldoggá, hogy aztán ennek is megfizesse az árát. A szomorú valóság és a kegyetlen sors bemutatásán túl a film arra az új törvényre is utal, mely szerint tiltott a közterületek életvitelszerű használata, az ingóságok ilyen területen való tárolása. Csurikát a rendőrök egy parkból viszik be a fogdába, elválasztva tőle hűséges ebét. Figyelemmel kísérhetünk egy sor felesleges, mégis előírt hatósági intézkedést, mely értelmetlenségénél fogva teszi az egész szituációt szomorúan groteszkké. 

 

 

Török Ferenc: Széll Kálmán tér

Milyen helyszínt is használhatna legmegfelelőbben Török Ferenc mondanivalója kifejezéséhez, mint a hajdani Moszkva teret? A helyválasztás ebben az alkotásban már önmagában is többszörösen reflektív: a rendező tíz évvel ezelőtt saját ifjúságának, saját generációjának és a rendszerváltás korának állított emléket első munkájában, a mostani rövidfilmben viszont az átkeresztelt tér kapcsán az aktuális politika, a Széll Kálmán nevével megegyező terv és a helyszínen lévő emberek, történések ellentmondásos viszonyára világít rá. A téren egy átlagos nyári nap apró pillanatait szemlélhetjük, amelybe emblematikus képek is vegyülnek: átvonuló emberek, várakozók, seftelők, a használaton kívüli sínpár mellett árusítók, a régi tér nevét viselő bisztró, egy amerikai étteremlánc képviselőjének cégére. Közben a háttérben egy miniszterelnöki beszédből származó, sokat emlegetett szlogent is hallhatunk: „nem hagyunk senkit az út szélén” – a képek többsége azonban majdnem kizárólag a perifériára szorult emberekről tanúskodik. Majd látjuk a tér ütött-kopott mikrofonját, melyből egy ismeretlen női hang udvariasan, de határozottan felhívja az áthaladók figyelmét a névváltozásra, és arra, hogy a környéken lakók legyenek szívesek lecserélni lakcímkártyájukat, különben a hatóság bevonhatja azt. A képek és a hang együtteséből leginkább egy rendőrállam, nem pedig egy szabad ország körvonala rajzolódik ki. Török filmjeiben ez a tér maga a történelem, egykoron a szabadság, a bandázás, a fiatalság szimbóluma volt, most pedig egy új elnyomás, egy mindenki számára egyértelmű jelkép eltörlésének manifesztációja. A tér elnevezése (Moszkva tér, Széll Kálmán tér) úgy tűnik, mindig épp ellenkező előjelű azzal, mint amit az adott korban képviselnie kellene. A rendező e két filmjében más és más társadalmi osztályt helyez a középpontba, hiszen az ő világlátása is változik, így az emlékek és aktualitások oppozícióba kerülnek egymással. E helyszínen markánsan otthagyták lenyomatukat az elmúlt évtizedek, ugyanakkor a tér maga mégis a mindenkori jelen, az élő, lüktető aktualitás, mely mutatja: valójában semmi nem változott. Ebből a szempontból Török rövidfilmje talán a filmcsokor legösszetettebb és legsokoldalúbb alkotása volt.

 

 

Szabó Simon: A köpet

 Szabó Simon munkája volt az egyetlen, melynek cselekménye némiképp művire sikerült, színészei, profik vagy sem, sajnos nem bizonyultak kellően hitelesnek szerepeikben. A fekete-fehérben felvett film első jelenetében a Duna-partól szemlélt városképet jól ellenpontozza a rakparton folyó, nem kifejezetten esztétikusan ábrázolt párocska együttléte. Az erős indítást jelentéktelen folytatás követi. Nem éppen túliskolázott szereplőink jövőbeli terveikről beszélgetnek (külföldi munkalehetőség hajón), melynek vége veszekedés lesz, a lány faképnél hagyja a fiút, aki még aznap délután állásinterjúra megy, mely azonban átverésnek bizonyul. A srác – mint említettem, nem túl intelligens – a maga módján fejezi ki nemtetszését a munkafelvételivel kapcsolatban... A kiváló kezdés és a filmvégi csattanó menti meg Szabó filmjét a totális középszerűségtől.

 

 

Mészáros Márta: Inkubátor

A soron következő Mészáros Márta-film témájában sajnos nagyon is aktuális volt, ábrázolásmódja azonban rendkívül mesterkéltnek hatott az előzőek frissessége után. A gyermeküktől megszabaduló anyák bemutatása a sötét tónusú képek lassításával-ismétlésével, a felerősített és fülhasogató gyermeksírás hangjaival sajnos inkább idegesítővé, mintsem megrendítővé vált. A szimbolikus anya-angyal alak pedig, aki új életet „lehel” a megmentett (avagy elorozott), az inkubátorban óriásira nőtt gyermekbe, teljességgel hiteltelenné tette az amúgy sem felemelő alkotást.

 

Forgács Péter: A kísérleti kecske

Forgács Péter kísérleti filmes epizódja jól megvezette nézőit. Egyfelől a Mészáros-darabot követve teljességgel megtörte az első filmeknek köszönhetően felvett lendületet, másrészről sokáig nem lehetett eldönteni, hogy a rendezőnek komoly szándékai voltak-e, vagy inkább egy hatalmas oltás, blöff az egész film. Hajlok arra, hogy az utóbbiról van szó. „M” (Magyarország?) felirattal ellátott kukából egy ballonkabátos férfi kicibál egy döglött kecskét (vajon minket szimbolizál?), amit a film során össze-vissza hajtogat, dögönyöz a hol közeli, hol totálból vett, roncsolt képeken, mindezt pedig a vászon különböző pontjain felbukkanó, felirat formájában megjelenő irodalmi szöveg egészíti ki. A főszereplő (akit amúgy maga Forgács Péter alakít) végig ironizál. A film tárgya már önmagában is túlságosan direkt ahhoz, hogy komolyan vehessük, a szövegrészleteket nehéz elkapni, hiszen a képek annyira szuggesztívek, hogy nem tudunk nem odanézni. Amit mégis sikerül elolvasni, arról kiderül, hogy a film koncepciójának megfelelően kellően filozofikus – és politikai tartalmú. Ám minden irónia ellenére ez a film bizony megterhelő. Amikor fellélegeznénk, hogy ennyi volt, jön egy kis ráadás, mintegy feloldásképp: a rendező közeliben bevágja a döglött kecske szakállát babráló férfikezet… Buñuel és Dalí sírtak volna a gyönyörűségtől, ha ezt látják. Mi, nézők pedig már szintén nem undorodtunk, hanem nevettünk kínunkban, ugyanakkor örültünk is, hogy végre vége ennek az epizódnak. Vitathatatlan: a rendező elérte a kívánt hatást.

 

 

Siroki László: Vidék vs Város

Ez azonban nem mondható el Siroki László rövidjéről, ami ebben a felhozatalban talán a leggyengébb munka volt. Rendezőnk a városi képsorok alá a vidék, a vidéki jelenetek alá a nagyváros hangjait vágta – hosszú-hosszú perceken keresztül váltogatva a két helyszínt, hogy aztán egy harang képénél megállapodva szinkronba hozza a kettőt, és helyreállítva a felborult világrendet, egységet teremtsen… Nos, a nyilvánvalónál sajnos nem sikerült sokkal többet mondania.

Pálfi Györg: A túltámogatott film

A csokorban a legjobb helyre került Pálfi György üdítő frissességű „filmje”, mert ekkorra az érdeklődés lanyhulni látszott, hiszen az utolsó három mű enyhén szólva is próbára tette a nézők türelmét. Pálfi kizárólag főcímből és stáblistából álló munkájában az aktuális filmfinanszírozási problémákra utalva hihetetlen lendülettel és ötletességgel oldotta meg a feladatot, amelynek eredménye a nézőteret betöltő harsány nevetés és az ezt követő elismerő tapsvihar volt. Érdemes kisilabizálni a stáblistán felbukkanó létező, valaha volt, illetve kitalált vagy magyarosított neveket. Ahogy korábban említettem, ha nem lett volna a Jeles-film közbeni technikai malőr, ez a munka még nagyobb meglepetést tudott volna okozni, de így is tökéletes volt. Az ötlet a téma kapcsán szinte megvalósításért kiáltott, amit rendezőnk remekül meg is oldott.

Fliegauf Bence: Három jelenet

A három jelenetből álló film a rendező korábbi munkáihoz (Tejút, Rengeteg stb) stílusban ugyan nagyon hasonlított, ám az egyes részek úgy hatottak, mintha csupán előtanulmányokat néznénk egy későbbi filmjéhez. Ami amúgy lehetséges is, hiszen Fliegauf legújabb, Csak a szél című filmjét most mutatták be Berlinben (Ezüst Medve-díjat kapott). A lepukkant vidéki ház és az ott „zajló élet” hosszan kitartott képe, majd a strand medencéjének nem túl izgalmas jelenete, végül az emeletes ágyakon összecsúfolt gyerekek kézikamerás felvételei még érdekesek is lehettek volna, ha a nyilvánvaló szociális és helyszínbeli különbségeket leszámítva mást is le tudunk szűrni a látottakból. Előtanulmány, Fliegauf-stílus és Ezüst Medve ide vagy oda, ez ebben a formában bizony nem állt össze.

 

 

Salamon András: Rab madarak

Salamon András rövidjének ábrázolásmódja nagyon hasonlított a filmcsokor-kezdő Jeles András filmjéhez. Ismét portrék, de teljesen másképp. A rendező egy magyar népdalt kevert a rendkívül szépen, lágy fényekkel, félhomályosan vagy elmosódó hátterekkel fényképezett börtönviselt (?) emberek képei alá, akik a dal bizonyos részeit maguk is fennhangon mondták. A rövidfilmben a rabság-szabadság gondolatköre kapta a fő hangsúlyt, az ábrázolás esztétikus, ugyanakkor nagyon emberi volt, mely mély szociális érzékenységről tanúskodott. A képek és a dal koherens, édes-bús egysége mögött fel-felsejlett a gondolat: ez is Magyarország, ez is 2011...

 

 

Jancsó Miklós: Nem forgatok, ordítok!

Jancsó Miklós alkotása zárta a filmcsokrot. A rendező személye, neve már önmagában a magyar filmtörténet szimbóluma, alkotása ennek megfelelően többszörösen is utalásokkal tarkított. Jancsó magára a filmkészítésre (egy táncost látunk, amint róla készülnek próbafelvételek), saját munkásságára (az egy snittben, hosszú kocsizással felvett jelenetben ezt a forgatást látjuk), a magyar filmek markáns helyszíneire (a rövidfilm lepukkant lakóházak között „játszódik”), illetve filmiparunk jelenlegi, kétségbeejtő helyzetére utal verbálisan („Itt nem forgatni kell, hanem ordítani”) és vizuálisan is (a fahrtsín végén elakadó kamera). A film bátor szókimondásával és nyomatékos mondanivalójával tökéletes lezárása a filmcsokornak.

 

 

 Összességében elmondhatjuk a Magyarország 2011-ről, hogy bár találhatunk benne kiváló és kevésbé jól sikerült alkotásokat is, a lényeget mindenképp lássuk meg: a magyar film él, lüktet, az alkotók dolgoznak. Esetünkben 11 filmben, 11 stílusban, 11 megközelítéssel. Azonban Magyarországnak jelenleg nem csak tizenegy, hanem sokkal több tehetséges rendezője van. Erről nem szabad megfeledkeznünk.

 

(A rövidfilmekhez tartozó „címek” nem hivatalosak, ezen írás szerzőjének kitalációi)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://virage.blog.hu/api/trackback/id/tr224208541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása