Film-Virage Kulturális Egyesület

viragelogo-szovegbelul.png

Facebook oldaldoboz

Beszéljünk róla! (Dömötör Tamás: Cukor Show)

2011.11.08. 11:15 Virage

 Beszéljünk róla!

Dömötör Tamás: Czukor Show

ZALÁN MÁRK

Görbe tükröt tartani a média és tömegkommunikáció elé nem új keletű téma az egyetemes filmművészetben. Már Sidney Lumet több mint 30 (!) évvel ezelőtt készült, máig aktuális és erőteljes alkotása, a Hálózat megmutatta a televízió emberekre gyakorolt könyörtelen és manipulatív hatását, de említhetnénk akár Elia Kazan művét, a tévé korai korszakát leleplező Egy arc a tömegbent is 1957-ből. Ezeket a klasszikusokat számtalan változatos témájú, fajsúlyos (Videodrome, Truman show) és feledhető (15 perc hírnév) darab követte, ám témakörüket illetően mindegyikben találhatók közös pontok: a televízió már nemcsak oly módon része az életünknek, mint a többi háztartási kellék, hanem behatárolja mindennapjainkat, kapcsolatainkat, a sugárzott műsorok pedig könnyedén befolyásolható, érzéketlen gépekké formálnak minket. Ezek sokasodásával egyre immúnisabbá válunk a látottakra, sőt, még izgalommal, érdeklődéssel is eltöltenek minket.

Mindez érvényes a szórakoztató célú ún. „beszélgetős” műsorokra is. Az angolul talk show-knak nevezett adások igazi hazája az Egyesült Államok, ahol számukat és változatosságukat tekintve mindenképpen piacvezetők.

Dióhéjban összefoglalva a beszélgető műsorok a következőképpen épülnek fel: a televízió stúdiójába invitált családtagok, párok, barátok fokozatosan feltárják megromlott viszonyaikat a műsorvezető, a jelen lévő statisztaközönség és a képernyők előtt ülők szeme láttára, hogy azok reményeik szerint helyreálljanak, és a közönség, miközben jól szórakozik, okuljon belőlük. Terítékre kerül szinte minden téma, szülőktől elszakadt gyermekek, megcsalt, vagy másságukat felvállaló egyének. Legtöbbször a szexuális jellegű témák kerülnek elő, de ha még ennyi sem lenne elég, akkor annak érdekében, hogy a műsor nézettsége ne essen túlságosan a mutatók alá, még verekedések sem kizártak. A műsor elsődleges célja nézőjének képernyő elé csalogatása és szórakoztatása. Az elszomorító lényegen nem változtat, hogy a meghívottak valóban súlyos drámák elszenvedői, vagy éppen fizetett szereplők: mások nyomora egyszerű árucikké süllyed. 

Magyarországon ilyesfajta műsorokról sokáig nem tudhatott a nagyérdemű, hiszen kereskedelmi csatornák sem léteztek. Csupán a kilencvenes évek végétől beszélhetünk ilyen adókról, amelyek száma ugyan nem növekedett jelentősen, nézettségük viszont annál inkább, és a nyugati országokban sikeres műsorok folyamatos másolása, honosítása (például a valóságshow-ké), a kreativitás hiánya, valamint az egymással való látványos versengés a nézők kegyeiért máig nem ért véget. Ennek megfelelően a beszélgető műsorok átvétele is várható volt. A képlet nem sokban különbözik a külföldi mintától, a kötelező kellékek kéznél vannak, témákban nem szenvedünk hiányt, a nyilatkozó szereplők pedig ugyanúgy kiszolgáltatott helyzetben találják magukat.

Hazánkban Schilling Árpád Nexxt (2000) című filmje óta Dömötör Tamás alkotásáig alig készült olyan nagyjátékfilm, mely reflektált volna a médiára. Vranik Roland egyszer már kísérletet tett arra, hogy bemutassa, a televízió váratlan megszűnése milyen hatást gyakorolna nézőire (Adás, 2009), ám Dömötör filmje konkrét jelenségre szűkíti a kört, ráadásul sokkal nyíltabb és kritikusabb hangnemben szólal meg. A színész-rendező, aki maga is évekig televíziósként dolgozott, most Füst Milán Boldogtalanok című művére támaszkodó színdarabját ülteti át a nagyvászonra. A végeredmény kíméletlen leleplezése a média embertelen mechanizmusainak.

A Czukor Show rendkívül egyszerű felütéssel indít, melynek aktualitása annál figyelemre méltóbb: meg kell felelni a nyugati tendenciáknak. Dunkel (beszélő név, németül sötétet jelent), a Czukor Show „szellemi atyja” svéd befektetőknek szeretné megmutatni műsorát, ezért mindenkitől elvárja a maximális odaadást. Megérkeznek az operatőrök, összeterelik a statisztákat, és befut a műsor vezetője és egyben névadója, Czukor Milán is, akinek felkészülési ideje alig marad, mivel a külföldiek a vártnál egy nappal korábban érkeztek. Minden készen áll, kezdődhet az adás. A nézők ezúttal egy család tragédiájának történetét láthatják, hallhatják. Az alapkonfliktus a beteg édesanyját hat éve ápoló Erzsébet és az eddig távol maradó, most váratlanul felbukkanó fivér, Gyula között alakult ki. A helyzetet tovább bonyolítják a férfi nőügyei és az ingatlanban utazó Béla jelenléte. A résztvevőkről egyre több titok kerül napvilágra, a feszültség percről percre fokozódik egészen addig, míg az események tragédiába nem torkollnak.   

Dömötör Tamás láthatóan jól ismeri a televíziók világát, röviden, ám annál részletesebben járja végig azokat a szakaszokat, amelyek elengedhetetlenek egy ilyen típusú műsor felvételéhez. Kellő figyelmet szentel a közönség beállításának ábrázolására, Milán felkészülésére és apróbb, kezdeti botlásaira, a próbákra, valamint a háttérben ülő rendezők munkájára is, akik amellett, hogy a mikrofonon keresztül dirigálják a műsor menetét, nagyokat kacagnak a család drámáján. Még alpári megjegyzéseket is fűznek a látottakhoz. Dömötör egy feszesen megírt, jól működő forgatókönyvvel építi fel történetét, melyben remek dramaturgiai érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Pontosan tudja, hogy kit, mikor és hol kell megszólaltatni, mikor kell Milán fülébe instrukciókat súgni, és mikor kell a stúdiókamerákról a „film” kézi kamerájára váltani – ennek köszönhetően a film végig feszült marad. Noha a pattanásig kiélezett helyzet végkicsengése előre megjósolható, és Gyula szerelmi háromszögének újabb feltárult titkai már-már túlzásnak tűnnek, a Czukor Show így is merész, hatásos, némely jelenete miatt pedig kifejezetten gyomorforgató alkotás. Ahogyan a rendező nyilatkozta, itt valóban a résztvevők „mészárlásáról” van szó, amihez mindenki (még a nézők is) mosolyogva asszisztálnak.

Színészválasztás szempontjából Árpa Attila bevonása a projektbe kiváló döntésnek bizonyult, hiszen ő maga is szerves része a média gépezetének, ráadásul olyan jelenléte és mimikája van, hogy gyakorlatilag alig kellett játszania a bunkó főnök szerepében. A műsorvezetőt alakító Czukor Balázs a mozdulataival sokszor emlékeztet „valódi” kollégáira, ugyanakkor kifogástalanul formálja meg filmbéli karakterét, ahogyan a műsorban helyet foglaló színészek is, akik közül alig akad olyan, akinek ne jutna legalább egy hevesebb érzelmi kitörés.

Sok év telt el az első kibeszélő műsorok elindulása óta, és talán emiatt a nézők kicsit elkésett filmnek fogják tartani a Czukor Showt. Legfeljebb azért lehetne annak tekinteni, mert eddig senki nem vállalta el azt a könnyűnek távolról sem mondható feladatot, amit most Dömötör Tamás. Benne volt annyi képesség és bátorság, hogy a kortárs rendezők közül elsőként bíráló szemeit a tévékamerák mögött rejtőző pokolra fordítsa, és ha másért nem is, de emiatt a Czukor Show az idei Filmszemle nagyjátékfilmes szekciójának egyik különösen fontos filmjévé vált, és örömteli látni, hogy éppen egy fiatal alkotó hívja fel közönsége figyelmét a média káros hatásaira. Ám az elismerés nemcsak a rendezőt, hanem a stáb többi tagját is illeti, így Tóth Widamon Máté operatőri teljesítményét és Pusztai Ferenc producer (Friss levegő, A nyomozó) munkáját is.

Kibeszélő műsorok ma is léteznek, ezért a film talán mégsem nevezhető kifutottnak. A média erőteljes befolyása nem elhanyagolható jelenség, még mindig nagy hatással van ránk. Csak éppen erről (ahogyan annyi más lényeges kérdésről) itthon nem nagyon beszélnek.