Első rész

DANILESZK RITA

„– Úristen, ez öngyilkos akar lenni?!

– Nem, csak filmet forgatnak odafönt.

– Egy film kedvéért akar meghalni?

– Nem szokása meghalni, ő a főszereplő.

– Nem telik kaszkadőrre?

– Ő maga a kaszkadőr, az egyik legjobb a szakmában.

– És azt hiszi, ezzel a mutatvánnyal majd befut? Kit érdekel, ha leugrik onnan? Itt és most talán izgalmas, de a moziban… Oda azért több kell…

– Így igaz, ezt ő is tudja, különben nem hívnák Jackie Channek.”

(Egy képzeletbeli beszélgetés részlete)

Pao-pao

         A fenti név – mely kínaiul ágyúgolyót jelent – Jackie Chan kiskori beceneve volt, melyet szüleitől kapott, mert olyan nagy baba volt. A nevek Jackie életében mindig meghatározó jelentőséggel bírtak, ahogy magyarul is hozzáférhető életrajzi könyvéből[1] kiderül. A sztár Chan Kong-sang néven született 1954. április 7-én. Hatévesen a Kínai Színjátszó Tanoda növendékeként a Yuen Lo nevet kapta, melyet a hagyományoknak megfelelően mestere után kellett felvennie, akit Yu Jim-yuenek hívtak. Tanodai társai szintén viselték mesterük nevét, ezért nem meglepő, hogy a hongkongi filmgyártásban olyan sok a „Yuen” névvel rendelkező filmes. A Tanodában Jackie 17 éves koráig tanult, nem csak harcművészetet, hanem színjátszást, éneklést, arcfestést is. Itt kötött ismeretséget a kezdetben csak Legidősebb Bátyónak nevezett Yuen Lunggal, akit a világ utóbb Samo Hung Kam-bo néven ismert meg, illetve Yuen Biaoval, aki azóta is ragaszkodik ehhez a névhez. A Három Sárkány, ahogy magukat nevezték, később számos filmet forgatott együtt. Kaszkadőrként, rendezőként és főszereplőként egyaránt dolgoztak egymással (Gördülő kung  fu, Szerencsecsillagok-sorozat, A-project,[2] Sárkányok mindörökké stb.).

Mire Jackie generációja kikerült a Tanodából, a Kínai Opera elvesztette népszerűségét, ellenben a filmipar örömmel alkalmazta kaszkadőrként a kiváló akrobatikus képességekkel rendelkező fiatalokat. A probléma csupán az volt, hogy az iskolákból hirtelen túl sok ifjú tehetség került ki, így nem volt könnyű megcsípni a munkákat. Jackie azzal vívta ki a népszerűséget – és új nevét –, hogy elvállalta és végrehajtotta a legvakmerőbb kaszkadőrmutatványokat is. Mivel Samo Hung már nem használta, Jackie nyugodt szívvel vette fel a Yuen Lung (jelentése „sárkány”) művésznevet. Kaszkadőr, majd kaszkadőrkoordinátor lett, amit rövidesen szerep[S1] ajánlatok is követtek.Utóbbiak azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, pénzhiány miatt ugyanis nem fejeződtek be a munkálatok. Yuen Lung visszatért volna a kaszkadőrszakmába, ám egyre kevesebb volt a lehetőség, így végül úgy döntött, szakít a filmezéssel, és szülei után megy Ausztráliába, hogy valami „rendes” munka után nézzen. Ekkor született meg Jackie Chan. Ausztráliában az emberek nem tudták kimondani eredeti nevét, a Kong-sangot, ezért egy darabig viccesen csak Paulnak szólították, mígnem egy építkezésen az építésvezető után elkeresztelték Kis Jacknek, majd Jackie-nek. Ez annyira megtetszett neki, hogy megtartotta nevet.

A két Sárkány

A későbbi sztárt csupán egy Willie Chan nevű ember tudta visszacsábítani Ausztráliából Hongkongba és a filmek világába, aki azóta is menedzsere és egyik legjobb barátja. Chan – még Yuen Lung néven – két Bruce Lee filmben is dolgozott kaszkadőrként: a Tomboló ököl (Wei Lo, 1972) és A sárkány közbelép (Robert Clouse, 1973) című alkotásokban. Ha kínai filmtörténetről beszélünk, Bruce Lee alakja megkerülhetetlen. Tragikusan rövid pályafutása során két fontos dolgot adott a világnak: az egyik a filozófiával átitatott harcművészeti stílus, a Jeet Kune Do, a másik pedig az akciófilmek útjának megnyitása a következő filmes generációk számára. Halála hatalmas űrt hagyott a filmgyártásban, azóta se szeri, se száma azoknak a fércműveknek, melyek másolni próbálják munkáit – sikertelenül. Lo Wei rendező, aki Bruce Lee-vel együtt érte el legnagyobb sikereit, a harcművész sztár halála után úgy érezte, Jackie Chanben megfelelő utódot talált. Tévedett. A fiatal színésznek nem álltak jól azok a szerepek, melyek Bruce Lee-t a csúcsra emelték. Egyáltalán nem illett rá a halott sztár cipője.

            Lee olyan ifjú mestereket alakított filmjeiben, akik fiatalságuk ellenére a legkiválóbb harcosok, ugyanakkor bölcsek, és az őket vagy a hozzátartozóikat ért igazságtalanságot megtorolva a végzetükbe rohannak (letartóztatás/halál). E filmek cselekménye mai szemmel nézve igen gyönge, a sztori nincs jól összerakva, pedig a témák egytől egyig komoly hangvételűek. Nem sok humort találunk ezekben a művekben, ha mégis, az biztosan kilóg a film egészéből. Ami maradandó, az maga Bruce Lee. Olyan erőteljes jelenléttel bír a vásznon, hogy szinte teljesen mindegy, mi a történet. Minden rezdülése egyedülálló, minden mozdulata utánozhatatlan. Ezt Jackie Chan is tudta, így a Lo Wei-jel közösen készített filmek hibáiból okulva megteremtette saját imázsát, egyedi, utánozhatatlan stílusát.

            Bruce Lee és Jackie Chan egyaránt a hagyományos kínai kung fu alapjaiból indult ki, ám teljesen eltérően használták fel. Bruce Lee harci koreográfiai tökéletesek és kemények, de feltűnő, hogy a kamera sokszor nem tudja követni a mestert.[3] Vagy totálban látjuk a harcot – és nem láthatók rendesen az ütésváltások; vagy félközeliben látjuk az ellenfeleket – és a szereplők egyszerűen kimozognak a képből. A vágások lassúak, ráadásul sűrűn alkalmazzák az akkoriban divatos variózást[4] is. Egy-egy komolyabb ütésváltás végén, amikor Bruce Lee arca abba a különös, harctól ittas fintorba torzul, a kamera egyszerűen ráhúz az arcára, és ezzel tudjuk, vége egy szekvenciának. Az ellenfelek, kivéve a főgonoszt, többnyire csak „bábok”, akiket ki kell ütni. Jackie Chan a Tanodában a kínai opera déli változatát tanulta (yueju).[5] Ez magába foglalta a harcművészetet is, mely természetszerűleg a dél-kínai stílusokból táplálkozott. Ezt déli ökölnek is szokták nevezni. Chan kiskorától fogva előadóművésznek tanult, így mindig is szempont volt számára, hogy amit a közönség lát, az a lehető legpontosabb és legszebb mutatvány legyen. Kaszkadőr korában a forgatások során elsajátította a rendezés és az operatőri szakma alapjait, ezért amikor saját filmet készített, mindig pontosan tudta, mit akar viszontlátni a vásznon. Ez az oka, hogy míg a Bruce Lee-filmekben a kamera „lohol” a látvány után, addig a Jackie Chan-filmekben a harci koreográfiák már teljesen a képszerkesztésnek megfelelően vannak kidolgozva, úgy, hogy a kamera a legoptimálisabb szögből tudja rögzíteni az akciót. Ehhez a formához Jackie hozzáadta azt, amiben ő a legjobb: a komikum sajátos ötvözését a harcművészettel.

A harc részeges mestere

Az 1978-as Részeges mester[6] (Woo-ping Yuen, 1978) sztorija és karakterei még igen egysíkúak, mégis sikerült vele felkelteni a közönség érdeklődését – világszerte. A történet szerint a kamaszosan szemtelen Wong Fei-hungot (a jelenlegi magyar és a régi német verzió szerint Freddit…) apja elküldi egy Sam Seed, a Nyomorék (a német verzióban Csonttörő) néven elhíresült öregemberhez, aki a kezdeti bonyodalmakat követően megtanítja a fiút a „nyolc részeges isten”, egy legyőzhetetlen módszer titkaira. Ez a harcművészeti stílus valójában nem létezik, Jackie Chan találta ki, a főhős személye azonban annál valódibb. Az igazi Wong Fei-hung a Hung Gar stílus egyik legnagyobb mestere volt a 19. század második felében és a 20. század elején, egyben ő volt az egyik legnépszerűbb kínai hős, akit küzdelmi erényeiért, veszélyben tanúsított nemességéért és a betegek gondozásáért szerettek. Emlékét ma is nagy tisztelet övezi.[7] A filmbeli pajkos, csibész és fiatal Fei-hung-ábrázolás éppen ezért meglepte a közönséget. Először kicsit tiszteletlennek tartották, de aztán megbarátkoztak vele, emberinek és szórakoztatónak találták, amit a film sikere is bizonyít. Jackie e szerep segítségével végképp rátalált saját hangjára, és szupersztárrá vált.

Később, 1994-ben elkészítette a film második részét, mely több szempontból is különleges. Nagyobb hangsúlyt kap benne az a tény, hogy az apa, Wong Kei-ying a harcművészeti iskola működtetése és az oktatás mellett neves orvos is volt, ami ugyancsak megfelel a valóságnak. A folytatást az a Lau Kar-leung rendezte (Jackie Channel közösen – ő a stáblistán nincs jelölve), aki a hongkongi filmtörténet egyik leghíresebb harcművész-filmekkel foglalkozó rendezője, koreográfusa és színésze. A Részeges mester II-ben (Lau Kar-leung, 1994) egy cameo[8] erejéig szerepel is, Fu When-chit, a kiváló mestert alakítja, aki a történet szerint a kínai műkincseket elrabló angolok ellen harcol. A főhős és a mester a másik stílusát illetően jól odamondogatnak egymásnak egy barátságos küzdelem során, végül a mester ad néhány jótanácsot fiatalabb utódjának – szép és eredeti megoldása ez a kölcsönös tisztelet kimutatásának. Ami miatt érdemes még kiemelni ezt a mozit, az nem csak a Wong Fei-hung alakjában megjelenő kínai népi hagyomány, hanem az a magasztos cél, amiért a szereplők küzdenek, vagyis a nemzeti örökség megtartása. Ettől kezdve Jackie jellemző módon mindig belecsempész valami hasonlót a filmjeibe. A 80 nap alatt a Föld körül (Frank Coraci, 2004) című, amúgy nem túl nagy sikert aratott mozijában például szerepet kap a Kantoni 10 tigris, akik a néphez tartozó harcművészek voltak, és az igazságtalanság ellen küzdöttek (Wong Fei-hung apja állítólag közéjük tarozott). A Rendőrsztori harmadik részében (Stanley Tong, 1992) pedig fontos szempont, hogy az akkor még angol gyarmat Hongkong, vagy a Kínai Köztársaság szerveihez kerül-e a megszerzett pénz, hiszen a visszacsatolás csak 1997-ben következik majd be.

Az 1978-as Részeges mesterrel a hagyományos kung fu-mozikat és kőarcú harcosokat parodizáló filmek tekintetében Jackie a csúcsra ért. Ezt ugyan követte néhány hasonló alkotás, azonban a Hollywoodba tett, számára is teljesen kiábrándító kitérőket követően (Battle Creek-i bunyó, Ágyúgolyó futam – 1980) alapvető változtatásokat hajtott végre munkáin. Elszakadt a hagyományos kung fu filmek helyszíneitől, a vidéktől és a falutól, a cselekmény átkerült a modern városba, ahogy a történet ideje is 20. századi lett.

A Jackie Chan által megformált hősök ekkor estek át először nagyobb változásokon. Chan a kung fu-filmekben eddig olyan ifjakat játszott, akik a történet elején alapvetően léhák, de jószívűek, majd a bonyodalom során hosszas harcművészeti tanuláson kell keresztülmenniük egy mester segítségével, hogy a végső összecsapáskor – amikor szellemileg és fizikailag is sokkal érettebbek – emberfeletti képességeikről tanúbizonyságot téve legyőzzék ellenfelüket, aminek következtében helyreáll a világrend. Az ókori görögök óta nagyjából erre a sémára épülnek hősökről szóló történetek. Az A-project, a Gördülő kung fu, és főként az egyik újabb amerikai próbálkozás (és bukás), A védelmező[9] (James Glickenhaus 1985) is ihletője, előkészítője volt a nagyszabású Rendőrsztorinak (Jackie Chan, 1985). A hőskarakterek ettől fogva összetettebbek lettek: már rendelkeznek magánélettel, párkapcsolattal, és a társadalom szerves részét képezik. Természetesen a tisztán jófiú karakter megmarad, akit olyan hétköznapi gondok is foglalkoztatnak, mint a főnökkel való összetűzés, vagy a csajozás kérdése. Ugyanakkor a filmek témája komolyabb hangvételűvé vált, a harcjelenetek kidolgozottabbak, ezáltal látványosabbak lettek. Műfajváltásra is sor került: a komikus kung fu-t felváltotta az akció-vígjáték.

Folyt. köv.