Film-Virage Kulturális Egyesület

viragelogo-szovegbelul.png

Facebook oldaldoboz

Mi vagyunk ők, ők pedig mi - I. rész

2017.08.01. 16:00 Silenzio

Horrorfilmeket rendezett, sokan mégis szerzői filmesnek tekintik. Bronxi, pittsburgh-i és kanadai is volt egyszerre. Az amerikai függetlenfilm egyik legnagyobb úttörőjeként is profitorientáltan gondolkodott. George A. Romero, a látszólagos ellentmondások mestere, a beteges fantáziájú filantróp július 16-án hunyt el.

 

A kultikus ismeretlen

Bár Romero folyamatosan küzdött műfaji beskaulyázása ellen, a horrorban, azon belül is a zombifilm alműfajában alkotott igazán maradandót. A legtöbben a műfaj atyjának tekintik. A rendező itthon nem része tömegfilmes kánonnak, a VHS hőskorszakban talán csak a Holtak napja című filmje bukkant fel itthon borzalmasan megcsonkítva, a forgalmazó megkérdőjelezhető döntése okán Cannibal Holocaust 2 címmel, így meglepő lehet, hogy az Indextől a MNO-on át a Gamestarig az összes jelentősebb internetes portál szentelt egy-egy rövidebb-hosszabb cikket a halálhírének – de nem az. Az internetnek köszönhetően az ezredforduló után itthon is a tehetségének megfelelő kultstátuszba került, fontosabb filmjei megjelentek DVD-n, klasszikus zombifilm-trilógiájának (Az élőhalottak éjszakája, 1968; A holtak hajnala, 1978; A holtak napja, 1985) újrázásai révén (Az élőhalottak éjszakája, 1990, R: Tom Savini; A holtak hajnala, 2004, R: Zack Snyder, A holtak napja, 2008, R: Steve Miner) pedig a műfajjal behatóbban nem foglalkozók is megismerhették a nevét. A mester tehát halott, de élőholtjai tovább élnek a filmjeiben és a tömegkultúrában. A videojátékoknak és táblás társasjátékoknak köszönhetően talán népszerűbbek, mint valaha. „Élnek, avagy halottak? Most ez a legfontosabb kérdés. Mondjuk úgy, hogy folytatják a létezést.” –mondja Dr. Logan, az eredeti Holtak napja habókos tudósa. (A Power Gold Video szinkronja szerint.)

 

Címkék: horror zombi élőhalott függetlenfilm virage gomba Stephen King George A. Romero Tom Savini

Kontrasztok és összhangok - Enyedi Ildikó: Testről és lélekről

2017.04.09. 16:38 Silenzio

A magyar film új reneszánszát éli, amit a két, zsinórban kitüntetett Oscar-díjasunk, a legjobb idegennyelvű film díját elnyerő Saul fia, és a legjobb rövidfilm kategóriában díjazott Mindenki után a 67. Berlini Filmfesztiválon Arany Medvével kitüntetett Testről és lélekről is mutat. A film rendezője azonban nem az Amerikai Filmakadémia által díjazottakhoz hasonló ifjú titán, hanem Enyedi Ildikó, aki 19 év után tért vissza a gyöngyvászonhoz. Szerencsére semmit sem változott.

 

Szokatlan szerelem

A szerzői filmek esetében évtizedes divat univerzális (monduk ki: semmitmondó), rövid címeket adni. Így van ez az egyetemes filmművészetben (A kaland, A kiáltás, A csend, Nosztalgia stb.) és a magyar filmben egyaránt (Delta, Szép napok, Szenvedély). Enyedi filmje azonban nem csupán a címében univerzális, maga a film is egyetemes tanulmány, így az első hallásra furcsa cím is tökéletes összegzés: valóban két test és két lélek kapcsolatáról, illetve a testben élő lélek és a porhüvely érzékeny kapcsolatáról szól.

A nagy filmek szinopszisa általában semmitmondó, a hangsúly a miérten és a hogyanon van, a Testről és lélekről is csupán suta szerelmi történet a cselekmény szintjén, két össze nem illő ember kapcsolatát építi és térképezi fel. A rendezőnő filmjei esetében a befogadás kulcsa a filmjeit átható szimbólumok és metaforák megértése. Az, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a premisszaként alkalmazott sajátos elemeket: a tablószerűen egy térbe sűrített történelmi alakokat és eseményeket Az én XX. századomban, a Bűvös vadász misztériumjáték-mivoltát és dimenziók közt ugrálását, avagy a Simon mágus bibliai szimbolikáját.

 

 

A Testről és lélekről katalizátora is mesés, pontosabban spirituális, vagy metafizikai elem. A két főszereplő ugyanazon a vágóhídon dolgozik, de a munkatársi kapcsolat még nem fűzi szorosabbra az ismeretségüket. Az autisztikus jegyeket mutató, kapcsolatteremtésre képtelen Mária, és az idősödő, rezignált Endre közt még a felszínes csevely sem működhet, Enyedi azonban csavar egyet a dolgon, és egy mély lelki kapcsot ad kiindulási pontként a nő és a férfi közt: éjjelente egy párként róják a téli erdőt élelem és víz után kutatva. Fizikai kapcsolat sosincs köztük, de összetartoznak. Mindketten szarvasok, a nő az ünő, a férfi a bika. Azt persze nem tudják, hogy egymás álmaiban szerepelnek, erre egy pitiáner, inkább csak heccnek szánt betörés kapcsán döbbennek rá. A nyomozásra kirendelt pszichológus jön rá az összefüggésre, természetesen otromba tréfának gondolva azt.

 

Fény és árnyék

A két főszereplő tökéletes kontrasztja egymásnak. A nő szép és fiatal, azonban érzelmi újszülött. Unos-untalan elemzi magát, hogy megértse a társas érintkezés alapjait, de valójában önmagát szeretné megérteni. A nőisége még csak nem is nyiladozó, ugyanis nincs énképe, nincs kapcsolat a teste, a tudatos énje és a lelke közt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy önmagába zárva bolyong. Bár a kommunikációja a végletekig őszinte, sosem hazudik, valójában teli van tanácstalansággal és elfojtással, kényszeres cselekvésekbe menekül, mint tisztaságmánia, vagy rutintartás még az étkezésben is. Ha a lábujja kilóg a fényre, behúzza az árnyékba. Mindent megtesz, hogy elodázza a magával való szembenézést. Endre máshogy sérült. Már jócskán túl jár az élete delén, túl van megannyi szerelmi csalódáson, legalább egy váláson, a lányával való kapcsolata is felszínes, inkább jelzésértékű. Már csak használja a nőket és vegetál, amire ráerősít az, hogy a bal karja egy stroke vagy betegség miatt lebénult. Ő teljesen eltemette az érzelmeit, gyakorlatias és életunt. Mária a „még nem élő”, Endre a „már nem élő”.

Enyedi feminin nézőpontja az egyszeri néző által vártnál kevésbé érvényesül, talán csak annyiban részrehajló, hogy a szokatlan pár női tagja kidolgozottabb, hangsúlyosabb, amire az első főszerepében tündöklő Borbély Alexandra megdöbbentően mély és átélt alakítása ráerősít. Endre életunt karaktere jobban idézi a szerzői filmes hagyományt, bár a civilben dramaturg és könyvkiadó Morcsányi Géza maníroktól mentes, őszinte játéka minőségében párba állítható a színésznő alakításával. Talán valamennyire önmagát hozza a vásznon.

 

 

Rendkívül erősek a mellékszereplők is. A kapuzárási pánikban szenvedő, saját férfiasságával erőltetetten kérkedő Jenő (Schneider Zoltán), a Máriának „csajos” öltözködési és viselkedési tanácsokat adó, idős takarítónő Zsóka (Békés Itala), és a dörzsölt nyomozó (Mácsai Pál) mellett a legkellemesebb meglepetés a Máriával konzultáló gyerekpszichológus, és az őt alakító Jordán Tamás volt. Szinte kiapadhatatlan humorforrást nyújt a felnőtt nő problémái miatt feszengő régi ismerős szerepében. A mellékszereplők összességében több játékidőt érdemelnének, ami a kétórás hossz fényében nem kis dolog. A filmmel szemben gyakorta felhozott kritika, hogy a mellékszálak idővel elsikkadnak. A Nagy Ervin által alakított szívtipró macsó, Sanyi például szinte csak azért van jelen, hogy néhány percre belengesse a szerelmi háromszög feszültségének lehetőségét, ezt azonban én nem érzem feltétlenül hibának. Felfoghatjuk ezeket vörös heringnek is. A megannyi plusz sztorielem lehetőségét felvető karakterek idővel elsikkadnak, ahogy a film egyre mélyebbre merül főszereplői lelkivilágában. Nem a forgatókönyv hibája ez, inkább csak az alászállás, az erősödő fókusz jele.

 

Érzékek és érzetek

Enyedi Ildikó, és a generációja filmesei (Janisch Attila, Fehér György) két világ határán, a rendszerváltás környékén kezdtek filmezni, talán ennek köszönhető a munkásságukban fellelhető énkeresés és többes identitás. Enyedi már az első filmjével, Az én XX. századommal Arany Kamera-díjat kapott Berlinben. A legjobb elsőfilmeseknek járó elismerés talán annak is köszönhető, hogy az átszerveződőben lévő filmgyártásunk végre olyan mozival állt elő, ami kulturális identitását tekintve nem jellegzetesen magyar. Ez igaz a Testről és lélekről c. alkotásra is. A film egyfelől illeszkedik egy nemzetközi trendbe, a mostanság divatos, természetfelettivel játszadozó és humoros, romantikus elemekkel operáló drámák közé, távoli rokona Wes Anderson vagy Noah Baumbach filmjeinek. Másfelől a végletekig ironikus, és időnként már-már sokkolóan nyers, az esztétizált, álombeli idillt ellenpontozandó a rideg valósággal. A közép-európai hagyományt idéző szarvas-szimbolika a mondák és a spiritualitás világát idézik fel, ennek az idilli tér-időnek a drasztikus ellenpontja a film fő helyszíne, a vágóhíd, ami a test halandóságára, az élet végességére, a hús táplálék mivoltában megjelenő banalitására utal. Az álmok világa szinte összeférhetetlen az állattetemekben tobzódó, nyers valósággal; Mária és Endre álombeli összhangja köszönőviszonyban sincs kettejük suta nappali beszélgetéseivel, ezek az ellentétes elemek azonban izgalmas és egyedi feszültséget okoznak és harmonikus esztétikát alkotnak Enyedi filmjében, ami az operatőr, Herbai Máté képeiben is jelen van. Az álomjelenetek letisztultak, és egyszerűen gyönyörűek, az „árnyékvilág” jelenetei talán a Szent Páli metafora miatt homályos tükröződésekre és mélységi kontrasztokra épülnek, a vágóhíd maga pedig lehangolóan szocreál.

 

 

A rendszerváltás utáni magyar filmtől nem idegen a naturalizmus, a Taxidermia pl. a leginkább Cronenberg nevével fémjelzett „testfilmek” egyik legjobb darabja mind a mai napig. A közönséget a nézőtérről hallható felszisszenések és zavart morajlás alapján mégis felkészületlenül érték a marhák leölésének valódi vágóhídon felvett, percekig mutatott, és cseppet sem finomkodó képsorai, amire még ráerősített némi pornográfia is. Azért azt hozzátenném, hogy a nézőtéren középkorú hölgyek vettek körül, akik talán nem szoktak hozzá az ilyesfajta esztétikai élményhez. A film témája vagy címe miatt várhattak mást, esetleg a rendező női mivolta miatt, minden esetre Enyeditől a munkássága alapján nem lehetett kevesebbet elvárni: a Testről és lélekről c. filmben a tehetsége legjavát nyújtja. Benne van egy középkorú nő minden életbölcsessége: a kérlelhetetlen kompromisszummentessége, ironikus intelligenciája és analitikus szemléletmódja is. Nem finomkodik, mindent az eszmének rendel alá. És ezt az eszmét az életösztön hajtja. Durvább pillanatai ellenére Enyedi új filmje tökéletesen életigenlő film, és nála az életet a lélek emelkedettségének és a testiség banalitásának, az átélt pillanattöredékeknek és az átérlelt évtizedeknek az összhangja jelenti.

 

 

A Testről és lélekről a testi-lelki tapasztalás összegző programfilmje. A hagyományos romantikus filmekben két, szerelemre kész ember vívja meg élete harcát a másikért, kapcsolati és társadalmi akadályokat küzd le a szerelemért. Ebben a filmben inkább önmagukat kell leküzdeniük, hogy rátaláljanak végre a belső lényegükre, és így a Másikra. Sokkal életszerűbb koncepció. Így lesz a suta párkapcsolati kezdeményből, az egymás felé nyitásból dupla fejlődéstörténet. Endrének újra éreznie kell, hogy visszatérjen az élet iránti szeretete, Máriának pedig egy sor testi tapasztaláson keresztül vezet az útja a saját belső magja felé. A film legerősebb pillanatai azok, amikor rátalál saját testi érzeteire. Belopózik a vágóhídra marhákat simogatni, beletúr a kényes pedantériával előkészített krumplipürébe, leheveredik a pázsitra, hogy aztán bőrig ázzon a locsolórendszer miatt. Ezek a látszólagos semmiségek a mindent eldöntő első tapasztalatok az élet valódi megélése felé, maga a kimerészkedés a barlangból a fényre, a manapság előszeretettel hangoztatott „fenomenológiai tapasztalat” felé. A film alaposan megdolgoztatja a néző érzékszerveit: közvetve szagokat, ízeket, és egyéb érzeteket idéz. Érzékibb élményt nyújt bármelyik 4DX-es mozinál, mert a néző bevonódása nem a technológia, hanem az alkotói tehetség függvénye. 

 

A film utáni közönségtalálkozón többen kifogásolták a befejezést, sokan egyfajta értékválságként vagy illúzióvesztésként élték meg. A rendezőnőt nem érték felkészületlenül a kifogások. Érzése szerint a kapcsolatokban van egyfajta ciklikusság. Ha egy életszakasz elmúlik, vagy egy emberi kapcsolat szintet vált, nem csak becsukódik egy ajtó, de kinyílik egy új. Attól nem feltétlenül lesz kevesebb egy kapcsolat, hogy a vágy átadja a helyét a megszokásnak, az egymás iránt sodró vonzalom a gyakorlati megélésnek. Egy szerelem attól még szerelem maradhat, hogy mostantól inkább a testről szól, és kevésbé a lélekről.

 

Szalóki László

 

 

Címkék: kritika magyar film Morcsányi Géza Borbély Alexandra Berlini Filmfesztivál Arany Medve Enyedi Ildikó

A 23. Titanic Filmfesztivál kincsei: TANNA

2016.05.07. 17:41 Virage

 

Írta: Danileszk Rita

A Tittitanicfilmfest_anim_logo_3.pnganic Filmfesztivál idei, ausztrál-vanuatui nemzetiségű nyitófilmje valódi csemegének bizonyult. A két ausztrál filmrendező, Martin Butler és Bentley Dean ugyanis nem mindennapi alkotást tettek le az asztalra. A Tanna, a csendes-óceáni szigetek egyikén élő, Yakel nevű törzs igaz történeten alapuló mondájából készült filmdráma. Az európai embernek nem teljesen ismeretlen Rómeó és Júlia történet, melyben a törzs tagjai maguk alakítják mitikus hőseiket, az ősi tradíciók megdöntésének tükrében morális leckével is szolgál – tulajdonképpen az egész emberiségnek.

 tanna5.jpg

Tehát egy csendes-óceáni kis szigeten járunk, egy trópusi paradicsomban, ahol a törzsi élet a hagyományoknak megfelelően folyik. A konfliktus azonban éppen a tradíciók felrúgása miatt pattan ki, amikor a fiatal lány, Wawa és a törzsfőnök unokája, Dain egymásba szeretnek (nincs szabad párválasztás). Ráadásul a közösség a frissen megpecsételt békeszerződés jegyében Wawát odaígéri a szomszédos törzsnek mennyasszonyként.  A szerelmesek azonban megszöknek, az ellenséges törzs harcosai pedig a nyomukba erednek, hogy megöljék Daint és visszahozzák Wawát.  A fiatalok végül annál a vulkánnál hozzák meg végzetes döntésüket, mely a helyi törzsek természeti istenhitét szimbolizálja, tradícióit megalapozza, a tisztán látást, élet és halál két pólusát egyszerre képviseli. A szerelmesek hangján megszólaló, és az ő mondanivalójukat tolmácsoló sámán pedig felnyitja a hátrahagyott gyászolók szemét: eljött a változtatás ideje.

Több szempontból is érdekes és izgalmas alkotás a Tanna. Az európai szemnek furcsa, ezért kezdetben bizony mosolyogni való a törzsi „divat” a maga színes és sokfunkciós női fűruháival, a fej növényekkel történő díszítésével, ill. a férfiak ágyéktokjával. (Érdekesség, hogy a film bemutatóján a szereplők ugyanilyen viseletben jelentek meg, sőt, egészen bizarr a Tanna facebook oldala, ahol a Wawa anyukáját alakító (?) asszony  fűruhás viseletben a film DVD-kiadásával a kezében mosolyog bele a kamerába. )

tanna1.jpg

A szereplőktől ne várjunk Oscar-díjas alakításokat, amit azonban adnak, ennél sokkal eredetibb és őszintébb. Mivel valószínűleg nem sokan beszélik a Yakul törzs nyelvét, ezért nem eldönthető, hogy a párbeszédek a szereplők amatőr volta, vagy a nyelvi dallam és gesztusvilág idegensége miatt hatnak furcsának számunkra. Ám ez mit sem von le a film élvezhetőségéből, hiszen a karakterek nagyon is élnek, a legjobb értelemben véve „jelen vannak”.  Ráadásul a cselekményt nagyrészt Wawa húgának szemszögéből látjuk, aki nem csupán szemlélője, de aktív cselekvője is a sztorinak, és a kislány alakítása például egyáltalán nem marad el egyetlen képzett színészétől sem.  A megértést és átélést amúgy nagyban segíti a film vizuális világának kivételessége, a sajátos atmoszférateremtés, melynek köszönhetően például a moziszékben ülve mi is megérzünk valamit abból a magasztos, haragvó, ugyanakkor megnyugtató biztonságot adó felsőbbrendű erőből, melyet a vulkán szimbolizál a filmben.

tanna2.jpg

A történet viszonylag lassú folyású, elbeszélésmódja valóban mondához hasonlatos, ám a cselekmény korban történő elhelyezése, pontosabban a „mikorra” való ráismerés, az értelmezés egy újabb dimenzióját nyitja meg. Ugyanis sokáig nem fel sem vetődött bennem a „mikor játszódik a történet” kérdése. A meglepetés akkor ért, amikor kiléptünk ebből az egzotikus törzsi világból, először a sámán-nagypapa által, aki az unokáját, Wawát éppen azzal az érvvel szeretné rábírni az érdekházasságra, hogy ez az európai királyi családokban is bevett szokás.  Ezt bizonyítandó elővesz egy újságot, melynek fotóin a brit arisztokrácia krémje mellett öltönyben és nyakkendőben ott feszít ő maga is.  A szerelmesek szökésével is kitekintést nyerünk a sziget azon szegleteibe – újabb meglepetés -, ahol egy másik törzs tagja, aki szövetből készült, európai stílusú ruhát visel, modern lőfegyverrel védi a saját terület határait, ill. a helyi keresztény közösség közé csöppenve szintén felismerjük korunk öltözködési stílusának nyomait. A történetet ettől kezdve már nem érezzük oly messzinek, sőt, a szereplők mondahősökből hús-vér alakokká válnak, akiknek hirtelen közük lesz jelen valóságunkhoz. Ekkor kezdjük pedzegetni, hogy olyan alkotást van szerencsénk nézni, ami tulajdonképpen az emberiség eszmei fejlődését mutatja be egyetlen történetbe ágyazva. Ám a  Tanna nem csupán kulturális antropológiai szempontjából izgalmas mű, a film rétegei úgy folynak és olvadnak egymásba, mint a vulkáni láva.

tanna_key_still_1.jpg

A törzsi háborúk miatt a maroknyi közösséget a kihalás veszélye fenyegeti, így az emberi élet valóban a legszentebb számukra. Még a bosszúról is lemondanak, hogy kössenek egy amúgy méltánytalan békeszerződést. A fiatalok azonban ehhez képest sokkal többet, vagy ha úgy tetszik, a közösség érdekeihez képest sokkal kevesebbet akarnak: a körülmények dacára együtt lenni.  Ám ezt senki nem veszi komolyan. Ahogy a Rómeó és Júliában, itt is ütközik egy hagyományos és egy új szemléletmód, melynek összeférhetetlenségét csupán a tragédia tudja fel- és megoldani.  A fiatalok öngyilkossága – ráadásul éppen a legszentebb helyen elkövetve – tehát nem véletlenül rázza meg, és taszítja teljes értetlenségbe a törzseket. Mindkét közösség veszteséget szenved, hiszen egy pillanatig sem hitték, hogy ne tudnák a fiatalokon érvényesíteni akaratukat. Ez a szokásjog, az ellenkezője elképzelhetetlen.  Az természetközeli élet, a nem látható, a film során mégis többször megnyilvánuló szellemi világ, mely segíti őket a döntéseikben mindenképp hozzájárul a változásra való nyitottságukhoz.  A tragédiát követő belátás és békekötés, vagyis a változtatni akarás és tudás, éppen emiatt logikus következmény. És ezzel a nagyon egyszerű gesztussal és döntéssel, tulajdonképpen szintet is lépnek az emberi gondolkodásban, hogy saját jövendő generációik számára egy élhetőbb világot teremtsenek.


tanna4.jpg

Az alkotók történetükkel nem titkoltan tanítani szeretnék nézőjüket, és teszik mindezt rendkívüli egyszerűséggel, intelligens módon. A Tanna a nagybetűs EMBER elé tart tehát kicsinyített tükröt, melyből saját történelmünk néz vissza ránk. Ráadásként a film alternatívát is kínál arra, hogy a béke igenis megköthető, sőt, fenntartható, még úgy is, pontosabban főleg úgy, hogy nem felejtjük el a múltunkat.  A lezárás és megoldás talán túlságosan is egyszerűnek tűnik a hosszas kibontás után, de a film szerint a józan emberi felismerés valóban lehet ennyire egyszerű is.  A szükséges konzekvenciákat pedig muszáj kimondani, megmutatni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen. Példabeszéd, mese vagy monda, a műfaji keret már nem lényeges. A néző számára mindazonáltal a katarzis élménye nem marad el, ahogy a zárójelenetbeli össznépi ünnepség sem, melyben a fellélegzést, feloldozást éppen a közösségek együtt táncolása, a következő generáció önfeledt örömének megmutatása adja.

 

A Tanna előzetese az alábbi linken tekinthető meg:  https://www.youtube.com/watch?v=TMmpaj3K7dY

A 23. Titanic Filmfesztivál díjazottjai: Démonok és Evolúció

2016.04.26. 15:37 Virage

Április 7-től tíz napon át a kortárs magyar és nemzetközi filmes termés legjava mutatkozott be a budapesti Titanic Filmfesztiválon. Az idén 23. alkalommal megrendezett mustrán az öt tematikus szekción kívül versenyprogram is volt: a világ minden tájáról érkező kilenc film közül került ki a nemzetközi zsűri által odaítélt Hullámtörők díj. A díjat a péntek esti, filmvetítéssel követett gálaeseményen adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

 
demonok.jpgPhilippe Lesage: Démonok

A Hullámtörők díj nyertese – Démonok

 A 2016-os Titanic zsűrijének döntését péntek este, az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermében rendezett ünnepélyes díjátadón jelentették be. A zsűri tagjai Hrönn Marinósdóttir, a reykjavíki filmfesztivál igazgatója, valamint Reisz Gábor és Ujj Mészáros Károly filmrendezők voltak.

A zsűri a Hullámtörők díjat, a Titanic fődíját a Kanadából érkező Démonok című filmnek ítélte. Az alkotás „a tartalom és a forma különleges egységét teremtette meg nagyon fegyelmezett, kifinomult és leegyszerűsített stílusban, finoman ábrázolva fiatal és túlérzékeny hősének fejlődéstörténetét, aki szembesülni kénytelen a felnőttek érthetetlen és frusztrált világával” – indokolta döntését a zsűri. 

A kanadai rendező, Philippe Lesage videóüzenetben köszönte meg az elismerést: Buenos Airesből jelentkezett be, ahol épp egy filmfesztiválon vesz részt. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet ott a díjátadón az Urániában, valamint reményét is, hogy egyik következő filmjével eljut majd Budapestre.

 A Démonok szinopszisa: Miközben Montreal fiatal fiúkat célzó emberrablások sorozatát nyögi, a tízéves Felix a tanév végére készül a látszólag csendes külvárosban. Felix élénk képzelőerővel megáldott, érzékeny fiú, aki mindentől fél. A képzeletében létező démonok egyre inkább az őt körülvevő zavaros világot kezdik tükrözni.

A filmet a Titanic három vetítésén láthatta a közönség – magyarországi bemutatójáról egyelőre nem érkezett hír.

 evolution.jpegLucile Hadžihalilović: Evolúció

A zsűri különdíja – Evolúció

A zsűri különdíjban részesítette az Evolúció című francia–belga–spanyol filmet (rendező: Lucile Hadžihalilović), amely „fájóan súlyos és időszerű mondanivalóját nagyon erős dramaturgiával és gyönyörűen fényképezett, kíméletlenül hatásos képekkel mesélte el”. 

Az Evolúció szinopszisa: A tízéves Nicolas egy csupán nők és fiatal fiúk lakta távoli szigeten él az anyjával. Az óceánra néző kórházban minden fiút furcsa orvosi kezelésnek vetnek alá, de egyedül Nicolas kérdőjelezi meg a vele történteket. Érzi, hogy az anyja hazudik neki, és elszántan próbálja kideríteni, hogy mit is művel a többi nővel éjszakánként a tengerparton. Felfedezése csak kezdete az őt egyre inkább magába szippantó rémálomnak, ám a kórház fiatal ápolónőjében nem várt szövetségesre talál.

Az Evolúciónak két vetítése volt a Titanicon, magyarországi bemutatója nem tervezett.

Tegnap kezdődött a 23.Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

2016.04.08. 12:54 Virage

Nemzetközi vendégek is részt vesznek a 2016. április 7-én indult Titanic filmfesztiválon, amely a Tanna című ausztrál filmmel nyitott az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Titanic idén 23. éve a budapesti filmes élet egyik legfontosabb eseménye: a tíz napon át tartó fesztivál a nemzetközi független filmes termés legjavát gyűjti össze a magyar közönség számára.

 titanicfilmfest_anim_logo_3.png

A fesztiválon nemzetközi vendégek is részt vesznek: a zsűrielnök Hrönn Marinósdóttir, a Reykjavíki Filmfesztivál igazgatója lesz, valamint Budapestre látogat és a filmek vetítése után a közönséggel beszélget Nicole Horányi (rendező, Motley törvénye / Motley’s Law), Renars Vimba (rendező, Sárvirág / Mellow Mud), Ines Tanovic (rendező, Mindennapi életünk / Our Everyday Life), Alena Mihulova (főszereplő, Házi gondozás / Home Care) és Yichun Wang (rendező, Ami a sötétben rejlik / What’s in the Darkness).

A Titanic szervezői a korábbi évekhez hasonlóan a kilenc filmet felvonultató versenyprogramon kívül öt szekcióba rendezték az idei válogatást: Fesztiválkedvencek, Amerikai függetlenek, Ázsiai szelek, A sötét oldal, Filmdokk.Ezeken kívül két rövidfilmet is vetítenek majd a fesztiválon.

 tanna_key_still_1.jpgMartin Butler, Bentley Dean: Tanna

A nyitófilm (április 7., Uránia) az ausztrál Tanna volt, amely a velencei filmfesztiválon mutatkozott be, és ott díjat is nyert. A film egy ősi, csendes-óceáni törzs világába kalauzol. Megtörtént esetet dolgoz fel: a törzs szigorú hagyományaival szembeszálló fiatal szerelmespár történetét.

 A zárófilm (április 15., Uránia)  a Velencében Arany Oroszlán díjra jelölt A Bigger Splash című olasz–amerikai bűnügyi lélektani dráma lesz Dakota Johnson, Ralph Fiennes, Tilda Swinton és Matthias Schoenaerts főszereplésével.

 abs_05417.jpgLuca Guadagnino: A Bigger Splash

Az izgalmas nemzetközi válogatás mellett fontos magyar premier is lesz a Titanicon: a fesztivál kiemelt gálavetítése Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotásának első hazai bemutatkozása lesz. A film egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel, emlékekkel és belső démonokkal övezett úton. A Liliom ösvény világpremierje a Berlinalén volt februárban.

Szintén Berlinben mutatkozott be Bucsi Réka LOVE című animációs rövidfilmje is, amelyet a Titanicon is láthat a közönség. A haikuszerű jeleneteket felvillantó, a szerelem három szakaszát bemutató rövidfilm egyik részlete lett az idei Titanic hivatalos befutófilmje.

 lilom_osveny.jpgFliegauf Bence Liliom ösvény

Ahogy Allan Sørensen programigazgató fogalmaz: a szervezők célja, hogy izgalmas, friss és gondolatébresztő alkotásokat juttassanak el a magyar közönséghez, valamint megmutassák, milyen változatos és sokféle napjaink filmművészetének műfaji, stílus- és témabeli merítése. Reményei szerint a filmszerető közönség minden tagja talál majd valami kedvére valót a Titanicon. Horváth György fesztiváligazgató elmondta: a főváros fesztiválja számos meglepetést tartogat a fesztivált jól ismerőknek és az új nézőknek egyaránt. 

A Titanic összes szekciójának teljes programja és vetítési időpontjai elérhetők a fesztivál honlapján: www.titanicfilmfest.hu.